Search
  • zeleiagi

„A lelkünk meg egyszerűen felrobban, mert az nem tudományos alapon működik.”- interjú Zoltán Áronnal

Updated: Apr 15

Április 11-e a magyar költészet napja. Szerettem volna olyan színházcsinálóval interjút készíteni, akinek a vers, a költészet épp oly meghatározó elem az életében, mint a színház. A „Szívlapát” című versszínházi estet 2018-ban mutatták be a Bethlen Téri Színházban, Igó Éva és Zoltán Áron főszereplésével, Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezésében. Régóta készültem megnézni az előadást, sajnos a kialakult helyzet miatt erre még várnom kell. Szerettem volna megismerni az ideológiát, a misztikumot, amit a versek jelentenek. Ezért kerestem fel az előadás egyik főszereplőjét, Zoltán Áront.


Zoltán Áron, Junior Prima Díjas színművész 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A diploma megszerzése óta a Vígszínház társulatának tagja. A társulat egyik legtöbbet játszó színésze, többek között szerepel 2019/2020-as évad bemutatói közül A nagy Gatsby és az Anna Karenina című előadásokban. Több éve játsszák telt házzal alkotótársaival együtt – Orosz Ákos, Tóth András, Kovács Márk, Laczi Sándor – Bereményi Géza Kelet-Nyugati Pályaudvar címet viselő Cseh Tamás estjét a Vígszínház Házi Színpadán. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában kutatja a vers és színház kapcsolatát.

Szívlapát, Bethlen Téri Színház, fotó: Benkó Bernadett

Mi is a vers? Körülbelül a tizenharmadik definíciónál hagytam abba a keresést, amikor neki ültünk a költészet napja megtervezésének. Fogadjátok szeretettel az interjút, remélem ti is kicsit közelebb kerültök a kérdés megválaszolásához.


Mi volt az első találkozásod a versekkel?


Waldorf óvodába jártam, ahol az euritmia módszerét alkalmazzák, ami szorosan összefügg a költészettel. Egy olyan mozgásrendszer, ami az érzelmek megfogalmazásában segíti a gyerekeket, többek közt azon keresztül, hogy verseket alakítanak át mozgássá.

Clemens Schleuning euritmia oktató Németországból jött Magyarországra. Olyan szinten megtanult magyarul, hogy költői szövegeket, verseket is kitűnően tudott mondani. Olyan szerencsés vagyok, hogy óvodában tőle tanulhattam euritmiát. Anyukám is versszerető, költészetkedvelő ember, ő is versekkel nevelt kiskoromban.


Mit jelent az euritmia?

https://euritmia.hu/

Az avantgárd irányzatok között alakult ki, mint egy táncművészeti kifejezési mód, nyelvezet, Rudolf Steiner filozófiája mentén. Népszerűvé vált, mint terápiás, később pedagógiai módszer.


Melyik korosztálynál a legelterjedtebb a módszer, vagy kik a legfogékonyabbak rá?

Vannak felnőtt csoportok is, de a legjobb elkezdeni kisgyermekkorban.


Milyen versekre emlékszel ezekről a foglalkozásokról?


A legkülönlegesebb, és ebben a pedagógiai rendszerben is a legjobban alkalmazható verseket Weöres Sándor írta, akitől származik a játékvers, mint műfaj. A magyar etűdök versciklusában vannak azok a különleges játékversek, amiket mi az euritmia órákon is alkalmaztunk. Egy versre nagyon emlékszem, ez Weöres Sándor „Paripám csodaszép pejkó” kezdetű verse. Mozogtunk rá, mentünk körbe és mint lovak, vágtatva táncoltunk az ovis csoporttal (nevet).




Képek: Zoltán Áron


Ez az a vers szerintem, amit nem lehet nem ritmusra olvasni, még a fejem is bólogatna hozzá, a lábammal is dobogok. (nevet)


Ugye? Ezt csinálja az euritmia is, hagyja kijönni ezeket a mozdulatokat a szövegből, hagyja, hogy megvalósuljanak, ezáltal hihetetlen érzelmi felszabadultságot és testi-lelki egyensúlyba hozó hatással rendelkezik.


És Weöres játékverseiben pedig az a különleges, hogy azt az ősi rituális egységet valósítják meg, amiben költészet, zene, mozgás, és minden egyesül. Nagyon fontos, hogy ezek nem gyerekversek, ezek nem azért jók a gyerekeknek, mert csak a gyerekek értik, vagy csak a gyerekeknek jó, hanem mert ez mindenkinek jó.

Arra emlékezteti az embert, hogy valamikor még egy volt a természettel, egy volt a világgal, egy volt szellemi, lelki és testi értelemben a világgal.

És ezekben egyszerűen fel tud oldódni az ember személyisége, és egy rituális együttlétet eredményez tulajdonképpen az emberiséggel.


Azt hallottam, hogy idős embereknek szokták javasolni a verstanulást, mert javítja a memóriát.


Igen, a vers az gyógyít is. Nem csak szellemi gyógyír arra, amikor el van akadva az ember valamivel az életében, szerelmi bánata van, gyászol, hanem felszabadítólag hat mindenkire, arra is, aki éppen úgy érzi, hogy egészséges a lelki világa. Vannak mindig kivételek, nem mindenfajta vers ilyen. A költészetben is vannak különböző ágazatok, ez elsősorban azokra a versekre érvényes, amelyek képesek megragadni ezt a közös emberi vonást, amit én azzal magyarázok, hogy kevésbé az alanyi költészet fogalmazódik meg bennük.


Tudnál ilyen költőket mondani, akiknek a verseit nagyrészt az alanyi költészetbe sorolnád?


Nem mondanék költőket, mert szerintem versek válogatják. Szerintem egy jó költőnek van objektív lírája is, szubjektív lírája is, és folyamatosan hullámzik, hogy milyen korszaka van. Weöres Sándornak is vannak alanyi versei. A 111 vers című kötet 11 fejezetre oszlik, és fejezetenként 10 verset tartalmaz, és ott egyszer csak van egy 10 szubjektív vers című fejezet, ezek az ő alanyi versei, ő maga gyűjtötte össze őket. Egyébként meg az igazán jó versben van ez is, meg az is.


Milyen élményeid vannak a középiskolai irodalomóráról?

A középiskolás évek során volt egy erős kiábrándulásom. Általános iskolában nagyon sokat foglalkoztam költészettel, rengeteg verset írtam, nagyon sokat olvastam, versmondó versenyre jártam, mindenem volt a költészet. Alapítottam egy saját csoportot nyolcadikos koromban. Akkor volt divat a G-portálos honlap, közösség, ez gyűjtötte össze az azonos érdeklődésű embereket, manapság ilyenek a Facebook csoportok.

Megalapítottam a verselők klubját. Országos szinten nagyon sok kamasz gyerek jelentkezett nálam és küldték be a verseiket. 20 fő körül volt az állandó tagjaink száma. Akkor aztán elkövettem egy hibát. Egy idősebb kolléga felkeresett, hogy csatlakozzunk az irodalmi műhelyéhez. Töröltem az oldalam, és többen csatlakoztunk. Sajnos nem volt inspiráló a közeg, elvette a kedvem a versektől, a versírástól.


Hogyan találtál vissza a költészethez?


Az egyetemre való felkészülés során rengeteg verset kellett elolvasni a felvételihez, ott újra elindult a szerelem. Az egyetem során pedig el kellett kezdeni keresni a saját hangom, mi az én saját mitológiám, hogyan tudok megfogalmazni gondolatokat.

Egyre inkább azt éreztem, hogy a költészet nyelvén tudok a legszebben fogalmazni.

És visszatértél a versíráshoz is?


Igen, bár arra nem volt annyira időm. A versírás időigényes. Bármennyire is van egy képzeletbeli romantikus kép a költőről, hogy megy az utcán és úton útfélen mormolva kis papír cetlikre felírja a verseit, a valóságban ez nem így van. Ha elő is fordul, akkor az a ritka, szerencsés pillanatokjoz tartozik. Azért ez egy teljes embert igénylő hivatás és rengeteg munka: költőnek lenni.

Publikáltál már saját verset?


Nem, még soha. Nem szeretem nagyon mutogatni ezeket, nem is gondolom magam olyan jó költőnek. Pont azért, mert nem foglalkoztam vele eleget, nem ez a fő profilom. Nekem a versmondás vált a fő vonallá és a versértelmezés.

A Pesti Színházban játszott Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadásban a „tanító” Arany Jánost játszod. Mennyire tudtál ezzel a szereppel azonosulni?


Nagyon örültem neki, amikor ifj. Vidnyánszky Attila barátom felkért erre a szerepre. Az egész forma, a darab gondolatisága, amit az előadás képvisel, az egy nagyon különleges és hozzám nagyon közelálló dolog. Közben pedig Arany János alkatilag is nagyon közel áll hozzám, legalább is szeretném úgy érezni. A gondolkodó, időigényes, munkaigényes módon művészetet művelő ember alkatával nagyon tudok azonosulni. A tanítás is közel áll hozzám, ami szintén Arany János fő profilja, a tanító költők közé tartozik.


Kinek az ég alatt már senkije sincsen (Pesti Színház, fotó: Dömölky Dániel)


Arany Jánossal, mint költővel tudtál azonosulni. Volt már lehetőséged olyan verssel, versből dolgozni, ami számodra „A” nagybetűs vers?


Az egyetem alatt mutattunk be egy saját előadást Zsigmond Emőkével és Kovács Adriánnal, ez Weöres Sándor két filozofikus lírájából született. Az Első- és a Harmadik szimfóniából. A kiadatlan versekből fűztünk még bele néhány olyan töredéket, ami vázlatosan maradt meg a hagyatékban.




Madárka című előadás fotói (Ódry Színpad, Nemzeti Színház)

a fotókon Zoltán Áron és Zsigmond Emőke

1-3. kép- fotó: Éder Vera,

4. kép- fotó Eöri Szabó Zsolt

Az előadás plakátja ide kattintva tekinthető meg , készítette: Kökény-Kovács Ildikó



Weöres Sándor Harmadik Szimfóniája az a vers, ami úgy él bennem, vagyis igazából tudom, hogy gyerekkorom óta kíséri az életemet.

Valami miatt ezt a rendkívül bonyolult, filozofikus lírai művet édesanyám elmondta nekem már pici koromban. Ő nem emlékszik rá igazán, de én emlékszem, tulajdonképpen érzem, meg tudom is, hogy régebb óta ismerem ezt a verset, mint ahogy elkezdtem foglalkozni komolyabban a költészettel.



Ez a Weöres életmű egyik legtökéletesebb gyöngyszeme, egy háromrészes ének és tényleg egy zenei mű elsősorban, - tehát nem véletlenül szimfónia a címe – közben az egész világot bejárja és 3 dimenzióját mutatja be az emberi létnek. Ez a vers folyamatosan működik bennem, ha van ilyen, hogy az embernek van egy nótája, amit kér a zenekartól mindig a táncházban, akkor nekem ez a nótám, ez az én lelkemnek a zenéje. Erre az ütemre élem az életemet.



Mikor szoktad elővenni ezt a verset? Szeretnéd ismét színpadra vinni?


Folyamatosan dolgozom ezen a versen, évente egyszer valamilyen módon újra feldolgozom és mindig mást jelent, mindig máshogy mondom. Csináltam már belőle hangjátékot, felolvasó színházban is elmondtam.

Ez egy sorvezető számomra, jó mindig vissza-vissza térni hozzá.

Ilyen Radnótitól a Nem tudhatom is, az sokkal populárisabb, talán többen megértik, hogy miről beszélek, ha azt mondom, hogy egy vers képes végigkísérni az ember életét. Van, amikor csak úgy eszedbe jut egy sor, például Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”. Nekem ez szokott nagyon sokszor eszembe jutni. Számomra nem az országot, a háborút jelenti első sorban, hanem azt, hogy aki kívülről néz engem, az egy két dimenziós térképet lát csak belőlem.

Április 11-én, a magyar költészet napján indítjátok el a VerShaker youtube csatornáját. Mi volt a célod, amikor elkezdtél dolgozni ezen a projekten?


Azt keressük, hogyan bizonyítsuk be egy ilyen populáris közegben, mint egy Youtube csatorna, hogy a költészet egy alapvető nyelv. Egy nyelv, egy univerzális eszköz az érzelmek kifejezésére. Az egy ugyanolyan nyelv, mint egy idegen nyelv. Új világot nyit meg az ember számára, ha megtanulnak „versül”.


Minél több verset elolvasok, annál nagyobb lírai szókincset gyűjtök össze, amivel szépen ki tudom fejezni azokat a megfoghatatlan dolgokat, érzéseket, amik belül kavarognak a lelkemben, és racionálisan nem leírhatóak. Tudományosan nem megfogalmazhatóak, ellenben azzal, amit a modern tudomány sulykol: minden megmagyarázható, mindenre van egy irányzat, egy módszer. A lelkünk meg egyszerűen felrobban, mert az nem tudományos alapon működik.


A költészet nyelve a lélek világába vezethet vissza bennünket.

Csak egy példa. Ha képes vagyok költői módon szerelmet vallani, akkor rögtön sokkal mélyebb regisztereket tudok megütni. Mennyivel szebb mondani egy kicsit elvontabb metaforikus sort arról, hogy mi mozdult meg itt bennem belül. Az rögtön átmegy. Az azonnal a másik emberben is ott van bent, belül.


Tanítottál a SztalkerSuliban, Összpróba táborban, az Equus kör önfejlesztő lovas táborban. Mennyire tudod ezeket a gondolatokat, módszereket átadni a fiataloknak?


Ezek nagyon különböző helyzetek. A lovastáborban például már egy ideje az a rendszer, hogy egy-egy napokat vagyunk a táborozókkal. Az egy szűk egyhetes tábor, abba nem fér bele a költészet témaköre, ezzel több időt szeretek tölteni.


Melyik csoporttal, vagy melyik kurzuson van elég idő a költészettel dolgozni?


Idén volt két előkészítő a Színműn, ott kulcsfontosságú volt ez. A felvételire 10-15 verset kell megtanulni és elhozni. Ott nagyon jó óráink voltak. Én a konstruktivista pedagógia híve vagyok, igyekszem a tanár szerepét nem tekintélyként megfogalmazni, hanem inkább valamiféle coach-ként, aki előhozza a csoportból a közös tudást, és annak segítségével világít rá új összefüggésekre.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy úgy vezess egy kurzust, hogy érdemben tudjatok foglalkozni a vers és a színház kapcsolatával?


Nehéz ezt meghatározni. Tartottam egy Erasmusos kurzust angol nyelven, az színésztréningről, színpadi koncentrációról és az állapot kereséséről szólt. A SztalkerSuliban is ezzel kezdünk. Nem tartom érdemesnek belevetni magunkat a költészetbe rögtön az elején. A legtöbb időt a csoport energiájának a keresésére kel szánni. Szól ez a koncentrációról, a figyelemről, az érzelmek kifejezéséről és a reflexek fejlesztéséről.


Nagyon sokat lehet meríteni a színházból és ezt próbáljuk a többi tanárral alkalmazni. Aztán, amikor egyszer csak elkezdünk szövegekkel foglalkozniez elég későn jön el, van olyan csoport ahol nem is jutunk el idáigakkor indítom el a költészet témáját, akkor kezdünk kicsit mélyebbre menni a témában és aztán születnek versmondások is.

Soha, semmilyen szituációban nem lehet azonnal megtanulni valamit. Ha át akarok adni egy gondolatot, akkor tudnom kell, hogy annak van egy ideje. Tehát hiába mondom el, az nem fog beépülni az ember tudásába, hanem azt meg kell érlelni, azt forgatgatnia kell, azt a tudatalattijának át kell fordítani a saját, kódolt, speciális nyelvezetére, és akkor egyszer, valamikor, félév múlva, két év múlva, három év múlva lecsapódik. Ezért is nagyon szeretem ezt a konstruktivista módszert, mert ennek az a lényege – a már említett Kinek az ég alatt… előadásunkban is titkon erről beszélek –, hogy az új tudás létrejötte közösségi élményt jelent.


Ott vagyunk egy csoportban és röpködnek a gondolatok, mindenkinek felpörög az agya, szabályosan adrenalin dús állapotba kerülnek az emberek, és abban az állapotban, mint valami rituális közegben megszületik egy új megismerés. Ebbe a megismerésbe helyezem bele én a kicsit szárazabb tananyagot, és akkor elmondom azt, amit erről objektíven, tudományosan is tudni illik, és akkor azáltal, hogy ebben az állapotban kapja meg az ember, és azáltal, hogy érzi, hogy ez az ő tudásával szervesen összefügg, sokkal magasabb szinten épül be. A költészetről szerintem csak ilyen módon érdemes beszélni.


Beszélgettünk már a VerShakerről, kicsit ez a máshogy tanítás is a célod vele?


A VerShaker egy Youtube csatorna, az teljesen más. Ott azt próbáljuk megmutatni, hogy a költészet befogadására végtelen variáció létezik.


Ismert színészekkel,akik vállalják, hogy elmondanak egy versetcsinálok interjút. Nem a verset, hanem az ő gondolataikat elemezzük a vers kapcsán.


Bennem is megfogalmazódott már, de Roland Barthes ezt már a múltszázad derekán, a Szerző halála című esszéjében leírta: a szöveg nem a szerzőben áll össze, nem a szerző személyiségében, hanem a befogadóéban.


A nézők azt fogják látni, hogy tulajdonképpen laikus módon beszélgetünk a versekről, de pont ezért tudunk eljutni egy vers kapcsán a legfontosabb kérdésekig, a legszemélyesebb, legintimebb történetig. És szerintem ez a vers igazi funkciója. Weöres Sándor azt mondja, hogy az a vers fog valamit érni a művei közül, „ami oly használható, mint az ekevas”. A vers használati eszköz. Amelyik vers nem ilyen, azt elfelejtik.


Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának vagy hallgatója. Miről szól a kutatásod? Kapcsolódik a VerShaker ehhez?


Vers és színház kapcsolatát kutatom.


Egy ilyen gyakorlati témánál, mint a versmondás, nagyon fontos kutatásmódszertani eszköz az interjúzás. Interjúkat kezdtem készíteni idősebb kollégákkal, akik a magyar versmondás aranykorában szocializálódtak, az Egyetemi Színpad virágkorában. Nem csak hangfelvételeket szerettem volna készíteni, hanem videókat is.


És ezeket az interjúkat visszanézve elgondolkodtam, hogyan lehetne olyan formában is felvenni, hogy szélesebb közönséget elérjen. Akkor jött az ötlet, hogy csinálok egy YouTube csatornát, ahol publikálható minőségben készítem el ezeket az interjúkat. Félre értés ne essék, a Youtube csatorna interjúi nem tudományos interjúk. Az én vlog-szerű ökörködéseim mellett olyan epizódokat láthat a közönség, amikben szabadon beszélgetünk a versek kapcsán színészekkel, akik szeretnek verset mondani.


Első körben azokkal a kollégáimmal persze, akikkel már régóta ismerjük egymást. Wunderlich Jocó, Zsigmond Emő, Csapó Ati és Hajduk Karesz lesznek az első vendégeim, és nagy örömömre Bálint András is bekerült ebbe a díszes társaságba.

Sok sikert kívánok a VerShaker elindulásához!



A plakát Lakatos Péter, grafikus munkája

A Vershaker csapata:

Zoltán Áron- ötletgazda Lakatos Péter grafikus, aki a csatorna arculatát tervezte Ember Márk színész, A Dal 2020 című verseny döntőse, aki a videókban hallható zenéket írja. És a VerShaker stábja, a Kodolányi János Egyetem televíziós műsorkészítő szakos hallgatói: Béládi Boglárka, Busa Niki, Doma Szabolcs, Gombás Ádám, Králl Kevin, Kustra Ádám és Tóth Fanni.   

A VerShaker interjúinak a Bethlen Téri Színház ad otthont.


A kiemelt képet Dömölky Dániel készítette.

646 views

©2019 by Színházista by Zelei Ági