Search
  • zeleiagi

“Az ember minden nyelven kicsit más karakter.”- interjú Kopek Jankával

Updated: Aug 8

Kopek Janka 2014 –ben, rögtön a diploma megszerzése után szerződött a Vígszínházhoz. 2009-ig a Pesti Magyar Színiakadémián tanult, majd felvételt nyert a Kaposvári Egyetem Művészeti Karára, ahol 2014-ben végzett színművész szakon. Egyetemei tanulmányai alatt, 2012-ben részt vett Robert Wilson nyári programján New Yorkban. Szerepelt már sorozatokban (Korhatáros Szerelem, Tóth János, Barátok közt), 2019-ben pedig Dobó Kata Kölcsönlakás című filmjében láthatta a közönség. 2019/2020-as évad bemutatói közül a Vígszínházban a II. Richárban játszotta Ross szerepét, 2020 tavaszán a Pinceszínházban készült a Szerelem és halványlila dunszt bemutatójára, amit sajnos már nem tudtak megtartani a járványhelyzet miatt. Színésznői munkái mellett ő a Vígszínház nemzetközi referense is.


A veszélyhelyzet megszűnése után beszélgettünk.


Azt olvastam, hogy az első meghatározó színházi élményeid egyike az Óz, a csodák csodája című előadás volt a Vígszínházban, és hogy már ovi helyett is színjátszóra szerettél volna járni. Reál gimnáziumba jártál, mennyire volt az iskolán belül hangsúlyos a kultúra, a színházlátogatások?


z Osztrák-Magyar Európaiskolába, majd gimnáziumba a Budapesti Osztrák Iskolába jártam, ahol a matekon, fizikán, biológián, földrajzon volt a hangsúly. A családtagjaim mindig azt mondták- és én is egyetértettem, hogy egy nagyon erős gimnáziumba járni, mert onnan bármilyen irányba továbbtanulhatok. Mindig színész szerettem volna lenni, de tizenöt-tizenhat évesen én is bizonytalanabb voltam. A nyelvtanulás is nagyon fontos volt számomra, ezért mentem olyan iskolába, ahol a magyaron kívül legalább két nyelvet tudok felsőfokon megtanulni. Színjátszó körbe végig, tizennyolc éves koromig jártam, ahogyan színházba is. Az iskola is nagyon nyitott volt, nem csak reál, hanem más területeken is próbára tettek minket: csináltunk előadásokat, jártunk múzeumba és színházba, retorikai versenyekre. Szóval egyrészt a közegemből, másrészt a családi hátteremből adódóan a kultúra mindig középpontban volt. A divattervezés is foglalkoztatott egyébként, de az sem térített el a színészi pályáról.


Említed az idegennyelv-tanulás fontosságát. Úgy tudom, németül is játszottál nemrég.


Igen, a Máglyát, amit Drezdában próbáltunk. Armin Petras, egy német színházi rendező rendezte. Ez egy koprodukció volt, egy kétszereplős előadás. Hatan próbáltuk* három országból, együtt raktuk össze, mindenkinek meglett a saját verziója és mindenkinél figyelt is arra a rendező, hogy az kapjon hangsúlyt, ami eleve az adott párost érdekelte. Nagyon érdekes volt látni, hogy nemzetenként változóan értelmeztük a darabot. A gyakorlati megvalósítás is más volt, jól látszik, hogy az egyes országokban a színészek melyik iskolát követik.




Fotó: Szkárossy Zsuzsa, A képen jobb oldalt Armin Petras, középen Kopek Janka.


A díszlet, a kellékek, a szereplők megjelenítése megegyezett?


Bár a kellékek, jelmezek és a szöveg is azonos volt, mégis voltak eltérések. Például, amíg a másik két verzióban folyamatosan váltogatták a lányok a szerepeket, nálunk Patrícia játszotta Emmát, én pedig az összes többi szereplőt. Nagyon örültem végül, hogy így alakult a szereposztás. Bevallom, az elején annyira nem, mert pályakezdő színésznőként inkább mindenki a fiatal, szép lányt szeret játszani és nem a nagymamát meg a tornatanár bácsit,

de aztán ez kihívássá alakult és nagyon-nagyon örültem, hogy gyakorlatilag minden jelenetben másvalaki voltam.

Elképesztő volt nézni a gyorsöltözéseket, karakterváltásokat. Mit gondolsz, amikor Puzsa Patrícia visszajön a szülési szabadságról, újra műsorra tűzi a színház a Máglyát?


Ezt számomra is kérdés, az előadásoknak van egy bizonyos élettartamuk. Bár Patrícia nevében nem akarok beszélni, de én nagyon szerettem, nekem ez volt színészileg az első igazán nagy kihívás - ezt kint tudtam németül és angolul is próbálni, a kinti verzióban játszani is.



Képek a Máglya című előadásból.

1.kép: készítette Szkárossy Zsuzsa, a fotón Kopek Janka és Puzsa Patrícia

2.kép: készítette Dömölky Dániel, a fotón Puzsa Patrícia és Kopek Janka


Idegen nyelven mennyire más, mennyivel nehezebb érzelmeket kifejezni, átadni? Érzel-e különbséget, ha nem az anyanyelveden játszol?


Én érzek, de kifejezetten szeretek angolul és németül játszani, néha még talán jobban is. Kell hozzá egy nagyon biztos nyelvtudás. Most oroszul tanulok, de nagyon nehéz lenne egyelőre, ha valamit oroszul kéne előadnom. A német és az angol viszont megy úgy, hogy közben nem kell arra figyelnem, hogy másik nyelven beszélek. Azért szeretek más nyelven játszani, mert ott nincsenek berögzült háttértartalmaink a szavakhoz, gondolatokhoz. Az anyanyelveden gyerekkorod óta kísérnek a saját élményeid, tapasztalataid, ezért szinte minden szóhoz szorosan kapcsolódik egy megszokott jelentésed vagy akár előítéleted. Más nyelveken ezek a berögződések nincsenek így jelen, ez számomra egy szabadabb helyzetet teremt. És azt is megfigyeltem magamon, és a workshopomat is valamennyire erre építem, hogy az ember minden nyelven kicsit más karakter. Például más a hangod, kicsit magasabban/mélyebben beszélsz – ez, ha nem színész az ember, ha más helyzetben dolgozik, nem is feltétlenül tűnik fel.

Színészként nagyon jól lehet használni azt, hogy angolul egy kicsit más karakter vagy, mint németül vagy magyarul, más dolgokat hoz ki belőled a nyelv karaktere.

A Máglyában az volt a jó, hogy egy előadáson belül is volt jelenet, amit németül csináltam, volt, amit angolul, egy másikat magyarul. Sokat tud hozzáadni az egészhez, ha nemzetközivé válik a gondolkodás.


Milyen workshopot szoktál tartani?


Working and Creating around the Globe a workshopom neve, és

arra épül, hogy az ember hogyan tudja az idegen nyelveket munkaeszközként használni és hogy tűnjenek el a gátlásai.

A Máglya próbafolyamata és az Armin Petras-szal való munka nagyon jó tapasztalat volt ehhez. Mi van akkor, ha nem vagy biztos egy névelőben, vagy más igeidőt használsz? Mi van, ha akcentusod van? Ezeken át lehet lendülni. Sőt, ha angolul nem jut eszébe az embernek egy szó, akkor mondja németül vagy magyarul. Nem az lesz a fogadtatása, hogy nem tudtál annyira angolul, hanem az, hogy megjegyeznek, hogy milyen érdekesen vágtad ki magadat. Erre vannak kifejezett technikák, hogy az ember ne csak akkor merjen megszólalni, amikor már szinte hibátlanul beszél egy nyelvet, hanem találja meg azokat a kapaszkodókat, amik segítségével egy munkahelyen, éles helyzetben magabiztosan meg tud nyilvánulni. Én amikor monológot tanulok vagy próbálok, sokszor több nyelven is elmondom az adott szöveget, mert úgy sok minden megint extra eszembe jut, vagy elolvasom a darabot eredetiben. Sokszor úgy jövök rá egy megoldásra, hogy egy másik nyelven kapom meg a kulcsát.


Szerinted lenne igény Budapesten – akár szezonálisan- olyan előadásra, ami német vagy angol nyelven fut, magyar színészekkel? Ha a turisták magaskultúrát szeretnének fogyasztani, nem igazán tudnak színházba menni, mert nagyon kevés helyen feliratoznak. Gondolkodtál-e ilyen projekteken?


Gondolkodtam igen, de azért ehhez kell egy csapat is, akik ebben így benne vannak. Abszolút nem arról van szó, hogy anyanyelven beszéljen mindenki, viszonylag kis nyelvtudással is részt lehet venni egy ilyen produkcióban. Egy ilyesmi előadásra biztos, hogy lenne igény, kereslet. Engem is sokan kérdeznek, hogy melyik előadásunk feliratozott a Vígszínházban. Néha voltak eddig, tematikusan, egy-egy alkalommal, de nem volt rendszeres. Dolgozunk rajta, hogy azzá váljon, ez fontos, edukációs okokból is.


Szerintem ez abszolút segítené azt is, hogy több külföldi rendezőt meg lehessen hívni. Én szívesen megmutatnám a magyar színházat turistáknak, szerintem egyedülálló a magyar színházi kultúra.


Talán egyszer ennek is a szószólója leszek. Én is úgy gondolom, hogy a magyar színészek és színházi alkotók tehetsége, hozzáértése világszínvonalú. A megközelítésben, megvalósításban vannak különbségek az országok között, de önmagában a szakmaiság nálunk nagyon magas.


Még az egyetemi évek alatt jártál New Yorkban, Robert Wilson képzésén. Mesélj róla, milyen volt, kik voltatok ott? Van olyan külföldi rendező, akivel a későbbiekben még nagy álmod lenne dolgozni?


Robert Wilson óriási dolog volt. Titokban jelentkeztem, mert azt gondoltam, kizárt, hogy sikerüljön. Kaposvárról olyan távolinak tűnt, csak örültem, hogy elküldtem a jelentkezést. Két hónap múlva jött az értesítés, hogy sikerült! Robert Wilson az egyik legnagyszerűbb rendező, a legjobb szakemberek voltak ott, nem csak színházi, hanem minden művészeti területről. Arra számítottam, hogy tíz-húsz ember lesz, és helyette száz volt. Akkora élmény volt és akkora szakmai lépés, hogy egy ilyenből az ember legalább tíz évig tud utána napi szinten táplálkozni. A résztvevők közül sokan dolgoztak már Wilsonnal, ismerték őt. Én nagyon fiatal voltam akkor, főként nálam idősebb alkotókkal voltam körülvéve és mindenki meg is volt lepve olyan szempontból, hogy nekem előzőleg semmilyen kapcsolatom nem volt velük, hanem csak beadtam egy jelentkezést, Wilson látott bennem perspektívát és kihívott. Ebből írtam a szakdolgozatomat is. Az ember levonja a tanulságokat, és mindig vannak következő célok- nekem Armin Petras és a német színház pont ilyen volt. Kiskoromban éltem Berlinben és azóta is nagyon sokat járok ki, a német színház nagyon közel áll hozzám, nagyon szeretem. Mindenképpen szerettem volna Németországban, német rendezővel dolgozni.




Fotó: Lucie Jansch, a képen Robert Wilson, valamint a program résztvevői.


Kijöttél az egyetemről és a Vígszínházban végig Eszenyi Enikő vezetése alatt dolgoztál, sok mindent megéltél.


Nagyon örülök annak, hogy itt, a Vígszínházban ennyi mindent csinálok. Ez egy nagy színház, sok mindenkire sok helyzetben van szükség. Az egyetem előtt a Pesti Magyar Színházban voltam akadémista, egyetemre Kaposvárra jártam. Szükség volt egyetemi gyakorlatra, amit itt, a Vígszínházban csináltam. Közben jelentkeztem a Ludwig Múzeum nemzetközi irodájába, a színház mellett ott is voltam gyakornok, mert nagyon sok minden érdekel, és próbálom ezeket a dolgokat a színészi attitűdömön, jelenlétemen keresztül megmutatni. A sokszínűség mindig fontos volt számomra. A Víg LIVE-ban is azt szeretem, hogy a színészi jelenlétem mellett az a misszió is meg tud jelenni, hogy a kultúrát elvisszük, bemutatjuk. A nemzetközi projektek is ezt a célt szolgálják.



Fotó: Hámori Zsófia.


Nagy visszhangot kapott az igazgatóváltás, az új helyzettel egy időben alakult ki a vírushelyzet is - hogy érzed magad?


Abszolút rendhagyó a helyzetünk minden szempontból, ez a két aktualitás nagy horderejű történéseket feltételez egy intézmény életében. Most muszáj volt türelmesnek lenni, várakozni. A járvány annyira új és annyira váratlan dolog volt, hogy még most sem tudom megmondani, mik a közvetlen és közvetett hatásai ránk, milyen lesz ezután. Benne vagyunk még valamiben, ami most formálódik, most történik, de pont emiatt lehet próbálgatni azt, mi hogyan legyen. Én március 14-én voltam utoljára a színházban színpadon, aznap volt Víg LIVE plusz adás.


Az új évadról szeretnélek elsősorban kérdezni. Hogy tervezed a következő évadot, maradsz-e a Vígszínházban?


Igen, maradok! Rudolf Péterrel fogok dolgozni Az öreg hölgy látogatásában, amit nagyon várok.


Kinek a szerepét fogod alakítani?


Azt még nem árulom el, de nagyon szeretem, amikor olyan szerepet alakíthatok, ami rímel arra, amit most csinálok, és nagyon örültem, hogy Rudolf Péter ezt észrevette.


Szerintem a járvány előtt online térben a Vígszínház a VígLIVE-val és a Katona József Színház a WMN magazinnal együttműködve, a Csak neked mondom című műsorukkal volt a legerősebb. Így, hogy vezetőváltás van és sok minden megújul, hogy látod, a VígLIVE hogyan folytatódhat?


Még tervezés alatt van, hogy ez milyen formában fog folytatódni. Ez egy nagyon fontos műsor, azt is szeretem, hogy sokan vidékről is követik, hogy azok is tudomást szerezhetnek az előadásokról, akik nem tudnak Budapestre jönni. Fontos, hogy határokon átlépve is megmutatkozzunk, megjelenjünk. Kolozsváron például odajöttek hozzám, hogy erről beszélgessünk, sok visszajelzést kapok. Úgy gondolom, ha már adott a technológia, mindent, amit ezzel meg tudunk mutatni, mutassuk meg.


Nagyon sok projektben veszel részt, a szerepeiden, a színház nemzetközi képviseletén, a Víg LIVE-on és a workshopokon túl tavasszal a Pinceszínházban is lett volna premiered.


Igen, a Pinceszínházban, ami pont félbemaradt. A szokásommá vált, hogy éjjel-nappal dolgozom, ennek a szüneteltetése megterhelő volt számomra. Nagyon szigorú határidők szerint élek, azt, hogy hánykor és mit eszem is ahhoz igazítom, hogy aznap mit játszom.


Mivel töltötted az első hetet a bezárások után? Tudtál pihenni?


A hírek alapján számítani lehetett már arra, hogy le fognak állni a színházak, de amikor valóban megtörtént, az elég sokkolóan hatott. Lehetett érezni, hogy ez az állapot sokáig fog tartani, ez biztosan nem pár hét lesz, hanem inkább több hónap. Az első egy-két hét ennek a jegyében telt. Aztán próbáltam felkészíteni magamat arra, hogy megváltozik az életritmus, és ehhez alkalmazkodni kell. Eleinte még úgy próbáltam időbeosztást készíteni, mintha mi sem történt volna, de ezt viszonylag hamar el kellett engedni. Próbáltam informálódni, nagyon érdekelt, hogy más országokban hogy kezelik ezt a helyzetet, de közben arra is vigyázni kellett, hogy valós információk jussanak el hozzám és ne csak a pánikkeltés. Engem egyébként minden új helyzet hamar átkapcsol, tudományos és közéleti alapon kezd el érdekelni. Ahogy telt az idő, kiderült, hogy

nagyon hiányzik az, hogy emberek között legyek. Ez is egy visszaigazolás volt arról, hogy jól választottam pályát.

Nem feltétlenül az volt fontos, hogy a színpadra menjek esténként, hanem maga a közösségi lét, a különböző emberekkel való eszmecsere és a csapatmunka hiányzott a legjobban.


A környező országokban elkezdtek megnyitni a színházak, próbálnak, sokféle megoldást találtak ki a nézőtéri biztonságra vonatkozóan: kivesznek székeket, minden második székre szabad ülni, vagy éppen plexilapokat raknának a székek közé. Hogy látod, milyen változásokat fog ez hozni itthon? Van-e valamilyen utópikus képed, hogy lehetne megoldani, hogy minél hamarabb lehessen biztonságos körülmények között játszani?


Én nagyon szívesen játszanék plexi mögött vagy maszkban, rugalmas vagyok. Érdeklődéssel fogadom az új helyzeteket, művészként szívesen gondolkoznék azon, hogyan lehet ebben a helyzetben színészileg megnyilvánulni – nem digitálisan, hanem élőben. Ezek mindenképpen nagyon érdekes kérdések, akkor is, ha elül ez a járvány, mert igazából ez a jövő – ha ez egyszer megtörtént, megtörténhet bármikor, fel kell készülnünk. Érdekes, hogy eleinte a színházi épületek nyitottak voltak, aztán bekerültek ebbe a zárt térbe. Azokat a modelleket, amelyek több száz éve léteznek, sokszor nem kérdőjelezzük meg, mert valamiért működnek, kényelmesek. Szeretném, ha lenne egy ajánlás, és nem lenne „bátor színház”, akik maszk nélkül próbálnak és „gyáva színház”, akik meg maszkban és székeket kivéve. De szerintem lesz konszenzus és felelősen fognak dönteni a döntéshozók.


Reméljük mihamarabb visszatérhettek a színházba, ahogy láttam augusztus második felétől már lesznek előadások. Van olyan rituáléd, amivel felkészülsz egy előadásra?


Képzeld el, hogy az utolsó néhány VígLive-ban ezt mindenkitől megkérdeztem! Ez egy jól bevált kérdés. Azért is vagyok kíváncsi erre, mert ahogy mondtam, a mindennapjaim úgy be vannak osztva, mint egy sportolónak – hánykor kelek, mit eszem, hánykor eszem-, ebben benne van a regenerálódás is. Egyrészről az egész napom egy rutin, amivel készülök az estére, a nagyobb vagy bonyolultabb szerepeknél, óriási szövegmennyiségnél már előző nap át szoktam nézni, de aznap mindenképpen. A Máglyánál akár többször is végigmondtam, Patríciával a közös részeinknek volt egy legalább félórás szövegösszemondó. Nagy szövegezős vagyok, úgyhogy mindig átmondom, ha egy mondatom van, azt is, és ha tudom, össze is mondom a kollégáimmal. De semmi más olyan nincs, amihez nagyon ragaszkodnék, nem szeretném, ha bármi a kabalámmá, állandó kiegészítőmmé válna. Próbálom elkerülni, hogy bármit megszokjak és egy cselekvéshez kössem az előadás sikerességét. Nagyon felszabadító dolog számomra, amikor kiderül, hogy feleannyi idő alatt is el lehet készülni, vagy hogy akár smink nélkül, másik jelmezben is el lehet játszani ugyanazt, ha a szükség azt kívánja.


Fotó: Hámori Zsófia



Kisebb színpadon vagy nagyszínpadon szeretsz inkább játszani? Van-e különbség?


Nincs. Mint ahogy színpad és film között sem tudok különbséget tenni. Direkt törekszem is arra, hogy mindenféle helyzet legyen, nagy is legyen, kicsi is legyen, egyszemélyes és többszemélyes, zene és próza. Azt szeretem, ha mindig más. De a Vígszínház nagyszínpadán állni óriási élmény.


Érzel-e bármilyen különbséget a német és a magyar közönség között? Hallani lehet például olyan városi legendákat, hogy a németek és az angolok, kimennek az előadás közepén, ha nem tetszik nekik a darab és ez teljesen rendben van ott.


Más a kulturális háttér és annyira mások a hétköznapjaink, hogy ennek okán a nézői magatartás is különbözik, de nem játszottam még annyit kint, hogy erről pontos megfigyeléseim legyenek. A színház viszont mindenhol ugyanaz, abban az értelemben, hogy Wilsonnál is ugyanúgy próbáltunk, ahogy itt próbálunk, a nézők is ugyanúgy beülnek hétkor. Szeretem, hogy ad egy igazodási pontot; egy színész bárhová megy a világon, adott színházba be tud állni akkor is, ha nem beszéli a nyelvet vagy másik földrészről származik- a színházi mechanizmus ugyanúgy működik.


A Vígszínházzal több előadást is vittetek már Kínába. Hogy reagált az ottani közönség a magyar nyelvű darabokra?


A Találkozást szerintem jobban értették, mint a Háború és békét, de mindenhol nagyon kedvesek voltak. Ami viszont furcsa volt, hogy Harbinban a nézők ki-be járkáltak az előadás alatt. Isznak valamit, kimennek telefonálni, visszajönnek. Az egyik jelenetben kintről, a nézőtéren át megyek be, és mielőtt bementem volna, már az előcsarnokban találkoztam néhányukkal, akik kijöttek egy kicsit, aztán mentek is vissza. Két városban voltam, és odavagyok Kínáért, nagyon szeretnék visszamenni, hosszabb időre is akár.


Közönség reakciók: hogyan lehet kezelni az olyan helyzeteket, amikor egy bevállalósabb előadás első felvonása után a nézők egy része hazamegy? A Horváth Csaba rendezte Baal volt az utóbbi időben az egyik ilyen megosztó darab szerintem.


Azt gondolom, olyat is kell mutatnunk, ami megosztó, ami újat mond.

Lehet, hogy most kimennek a nézők, de lehet, hogy pont ezért tíz év múlva már nem mennek ki, mert akkor már ismerős lesz nekik. Színészként be kell vállalni, hogy tapsolnak is nekem, de bizony van olyan, aki feláll, és sóhajtozva-köhögve kimegy. Ez is egy vélemény és még segíthet is az igazodásban, ha tömegesen kimennek valamiről.



Fotó: Juhász Éva.

A képen: Kopek Janka, Wunderlich József, Réti Nóra.


Melyik volt az a szerep, amelyikre a legnehezebb volt felkészülnöd, amelyikért nagyon megdolgoztál?


Azt szeretem, ha egy szerephez minél jobban tudok idomulni, kívül-belül minél jobban át tudok változni. Emiatt nagyon szeretek hajat festeni, ha kell, vagy a testalkatomon változtatni, mindig keresek valamit a szerepben. Most a II. Richárdnál lőni kellett, vettem órát fegyverszakértővel; elmagyarázta és sokkal bonyolultabb, mint ahogy gondoltam. Minden szerepnél igyekszem valami új dolgot megtanulni. Kezdőként nehéz volt először a nagyszínpadhoz alkalmazkodnom. Vagy a k2-s Apátlanok, egy 4 órás előadás, amiben én voltam a női főszereplő, végigbeszéltem az egészet. Az elég kemény felkészülést igényelt.

A filmre fogyni akartam kicsit, mert tinilányt játszottam, és szerettem volna, ha ez az alkatomon is az tükröződik.

Ez a film ugye a Kölcsönlakás, 2019-ből, amit Dobó Kata rendezett. Milyen volt nagyfilmes környezetben dolgozni? Szeretnél-e állandó sorozatszerepet?


Nagyon-nagyon szeretek forgatni! Reklámokban is voltam, nagy és kisebb filmben is, sorozatokban, minden forma érdekel. Előre tudod, hány napot forgatsz, a stáb bizonyos időre összeáll egy csapattá, utána pedig mindenki megy a saját dolgára. Szeretem a fegyelmezettséget és pontosságot, amit egy forgatás megkövetel. Eredetileg azért akartam színésznő lenni, hogy filmszínész lehessek. Sokat jártam színházba, de állandóan filmeket néztem. Ahogy felvettek az egyetemre és elkezdtem színházban dolgozni, már nem tudtam azt mondani, hogy vagy-vagy, nem döntenék ebben. Mindkettőt nagyon szeretem, mindig azt, amelyiket éppen csinálom. Mivel most képbe jött a műsorvezetés is, már arra törekszem, hogy minél többféle helyzetben kipróbálhassam magamat, kifejezetten szeretek minél különbözőbb munkákban, médiumokban, emberekkel megnyilvánulni; az a jó, ha ezek egyensúlyban vannak. Filmet valamennyivel ritkábban lehet csinálni, ez ettől különlegesebbnek számít, van egy extra izgalma. Sok castingra járok, és hogy eljuthattam a filmig, Dobó Katáig és a Kölcsönlakásig, annak nagyon-nagyon örülök. De nekem minden estém egy különlegesség- ez mekkora dolog, hogy azt csinálhatom, amit szeretek! Minden próbafolyamatért nagyon hálás vagyok.


Van szerepálmod?


Anna Petrovát nagyon szeretném később még egyszer eljátszani, ő szerintem hasonlít rám. Annyit fordult a világ, hogy bár ha eredetileg huszonévesekre írtak is valamit, most már abszolút adekvát a harmincasokkal, kora negyvenesekkel. Ugyanazok a problémák nem mindig ugyanakkor találnak meg mindenkit. Nagyon szeretnék FBI ügynök lenni egy amerikai sorozatban. Akciófilmben, amerikai titkos ügynökösben. A II. Richárdot ezért szerettem, mert ez félig valóra vált. Más kitűzött szerepálmom egyelőre nincs.



Fotó: Hámori Zsófia


A karantén alatt olvastál fel meséket is. Hogy érzed, mi az előadóművészet szerepe a fiatal generáció edukálásában?


Valamiért nekem az ifjúsági, pláne gyerekelőadások mindig kimaradtak, eddig ezekben nem játszottam. Tartottam viszont workshopot általános iskolásoknak, most pedig meséket olvastam fel, ezeket nagyon szeretem csinálni. Ilyenkor megmutathatod, hogy senki nincs egyedül, amit az ember érez, az mással is megtörténhet, csökkenteni lehet a magányt, a szorongást. Olyan szerepe is van a színháznak, hogy klasszikusokat dolgoz fel és juttat el a közönséghez, vagy éppen kortárs dolgokat ismertet meg velük. Meg kell találnunk azokat az eszközöket, csatornákat, amelyeken keresztül tudnak hozzánk kapcsolódni. Ez minket is fejlődésre ösztönöz, adott esetben akár ki kell találnunk, hogy a TikTokon mi a Háború és béke. A fiatalokat és a nagyon időseket is kihívás elérni, ki kell találnunk, hogyan tudjuk menővé tenni a kultúrát, egy költőt vagy egy írót, vagy éppen azt, hogy három órán keresztül ülni és a kötelező olvasmányt nézni hogyan lesz menő. Az a jó, ha kedvet kapnak az előadáshoz vagy rád kattintanak, és ez nem egy erőszakolt dolog. A Gatsby, a VígLIVE is ilyen.


Ha most kívánhatnál valamit, mi lenne az?


Egy új autó (nevet). Nekem az, hogy állandóan benne vagyok egy folyamatban, maga az a jutalom. Az élmény, hogy folyamatosan csinálok valamit. Angolban az actress, acting szavak ezt jól tükrözik, de a színművészet szó nem mutatja meg ezt, a csinálás pedig nem szép. Én azt a részt szeretem a legjobban, a “csinálást.” A csináláson keresztüli folyamatos fejlődés és tanulás adott ponton magában foglalja a pihenést, a semmit nem csinálást is. Azért nehéz egy-egy dolgot kívánni, mert mindig találok kihívásokat – abban is tudtam találni, hogy itthon kellett lennem-, a folyamatosan történő események pedig átírják akár a részcélokat is. A kívánságom az, hogy ezt az éhséget, tettre készséget életben tudjam tartani, a lehetőségeket meg tudjam találni és éljek is velük. Ez arról a tudatállapotról szól, hogy megpróbálom azt nézni, adott történésből nyertem-e, vagy ha nem, akkor mit tanultam. Azt kívánom, hogy mindenkinek legyenek lehetőségei.


A héten lettek nyilvánosak az egyetemi ponthatárok. A mostani Janka mit mondana az egyetemre felvett Jankának?


Gratulálok, végreee! (nevet) és hogy most jön majd a neheze. Ami nagy felismerés volt számomra, hogy sokkal több mindent kell beletenni ebbe az egészbe, mint amit elsőre gondolna az ember. Azt mondanám annak a Jankának, hogy amennyit most dolgozom az a kilencven százalék, és amennyi ebből látszik az a tíz százalék. Ez nem az egyetemen derült ki számomra, hanem amikor elkezdtem dolgozni. Nagyon türelmesnek is kell lenni ahhoz, hogy a pályán maradj, ezzel eleinte nem voltam ennyire elfogadó. Az, hogy próbálok, hogy kimegyek a színpadra, az már a jutalom része az egésznek. A sportoló analógia ezért is sokat segített, régóta követem egy-két sportoló munkásságát. Azt a rutint, tudatosságot és elkötelezettséget szerintem ugyanúgy le lehet fordítani és alkalmazni lehet egy művészeti pályánál is. Hosszú Katinka nekem nagyon nagy ikon, az ő szemlélete sokat adott hozzá a munkámhoz. Annyit kell dolgozni, hogy ne legyen más lehetősége a célodnak, csak az, hogy megvalósuljon.

Szeretnék egy új sorozatot indítani a blogomon. Milyen kérdést tennél fel a következő interjúalanyomnak? Nem mondom el, kivel fog készülni. Annyit elárulok, hogy egy színésznővel fogok találkozni. Játszik többek között a Szegedi Nemzeti Színházban és az Operettszínházban is.


Színésznőként ő exhibicionista vagy inkább introvertált személyiség, és ez a szakmájában és magánemberként hogyan van, hogyan építi be a munkájába?


Köszönöm, hogy végül le tudtunk ülni személyesen beszélgetni. Sok sikert kívánok a következő évadhoz!


A borítókép: Hámori Zsófia.

Az interjút készítette: Zelei Ági

Szerkesztő: Fülöp Enikő



* „ Armin Petras Dragomán György Máglya című művéből készült adaptációt állít színpadra a 122. évadban, a Vígszínházban. Az előadás négy nagyszerű színház, a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel, nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Vígszínház koprodukciójában készül. A Házi Színpad bemutatójában Kopek Janka és Puzsa Patrícia látható.


A rendező 2016. június 4. és 8. között workshopot tartott a Pesti Színházban, melyen a Vígszínház művészeivel dolgozott együtt. Armin Petras a Vígszínház művészeivel együtt elemezte a szöveg rétegeit, helyzetgyakorlatokon keresztül dolgozták fel a különböző szituációkat, így arra is lehetősége volt, hogy kialakítsa a jövendő előadás körvonalait. Az előadás próbafolyamata 2017. tavaszán zajlott Drezdában. A 3 nemzet 6 színésznője 4 nyelven, angolul, németül, románul és magyarul dolgozott együtt a próbaidőszak alatt. Kopek Janka és Puzsa Patrícia szeptemberben folytatja a közös munkát Armin Petrassal a Vígszínház Házi Színpadán.” forrás: vigszinhaz.hu http://vigszinhaz.hu/Maglya

385 views

©2019 by Színházista by Zelei Ági