• Gyenes A. Fanni

„Ha két ember ugyanazt mondja, nagyobb a valószínűsége, hogy lebukunk” – interjú Bordás Rolanddal

Bordás Roland 2017-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán, Vidnyánszky Attila osztályában. 2017-től a Nemzeti Színház tagja, de láthattuk már az Ódry Színpad, valamint a Sztalker Csoport előadásaiban is. Beszélgettünk a vidéken eltöltött évekről, a Sztalker Csoportról, valamint arról, hogy az autóversenyzés miben hasonlít a színpadi jelenléthez.


Egy zsákfaluban, Hetefejércsén nőttél fel, gyakran haza-hazalátogatsz. Otthon hogyan fogadnak? Érzik rajtad az elvárosiasodást?


Egy Budapesten eltöltött fél év után nem feltétlenül értékelnek pozitívan. Látják, hogy kiszakadtam abból a környezetből és úgy tűnik, mintha nem is oda tartoznék. Ez egy ott eltöltött 72 óra után megváltozik, hiszen asszimilálódom.


Kívülállónak néznek?


Előfordul, de lehet csak én érzem így. Tudják, hogy hol vagyok és óriási szeretettel vannak felém, ugyanúgy behívnak egy pálinkára és megkínálnak vaddisznó pörkölttel, elmegyek az unokatestvéremmel öklömnyi vadalmát enni a tízhektáros gyümölcsösbe, majd beülünk a traktorba és megyünk össze-vissza. Viszont szükségem van időre, amíg átáll az agyam és a beszédem.



Fotó: Hámori Zsófia


Ezek után az élmények után milyen visszatérni?


Ugyanúgy nehezek az első napok, mert már máshol, másban vagyok. Nyáron otthon voltam körülbelül két hetet, jártam a mezőt, utána Budapest olyan volt, mint egy metropolisz. Aztán két nap múlva újra beállt minden a megszokott kerékvágásba, automatikussá válik, hogy itt szállok át, itt szállok le, oda megyek be, ott van a kedvenc kávézóm stb. Minap a Rákóczi úton fényes nappal a metróaluljáróban összeesett egy srác, epilepsziás rohamot kapott. Fogtam magam és kiszedtem a nyelvét a torkából. Az emberek meg simán elmentek mellette és szerintem ez elfogadhatatlan. Fura, hogy visszajövök Budapestre és egyből találkozom egy ilyen állat helyzettel.


Színpadon is megmutatkozik ez a „messziről jövés”?


Abszolút. Az egyetemen például voltak problémáim a tájszólásom miatt. Goethe szerint a legmagasabb rendű költészet is megsínyli, ha a tragikus színész dikcióját vidékiesség terheli. Tanáraink szavait idézve viszont „fontos megtanulni a színpadi beszédet, de bármikor tudjuk előhúzni azt, amit otthonról hoztunk”. Persze van, amikor akarva-akaratlanul előjön az íz: megvan a szöveg, a koreográfia, ráeresztem az ösztönt, akkor hajlamos vagyok rá.



Fotó: Hámori Zsófia


Érezted, hogy emiatt valaha hátrányból indulsz?


Egyáltalán nem. Vannak kollégák, akik értelmiségi családban vagy környezetben nevelkedtek, netán Budapesten nőttek fel, azokkal szemben volt és van valamiféle lexikális lemaradás. De hát azért mégsem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk a színpadon. Nem versenyzünk, hanem tanulunk egymástól. Sablonduma, de fontos, hogy magadhoz képest legyél jobb.


Ha Budapesten nőtt fel valaki és ezért például jobb oktatást kapott az behozható, míg a vidéket nem lehet „tanulni”.


Persze, hogy nem. Azt tapasztalni kell. Itt viszont eláraszt millió információ, vegyük csak a kiállításokat. A környéken, ahol felnőttem viszont sokkal lassabb az élet, kevesebb impulzus ér, mint egy ilyen nagyvárosban. Például találtam nyáron egy rókaodút és az is egy információ, csak emocionális, ami olyan képeket kapcsol be 4D-ben, mint ami a mesékben van, például a Vukban. Érzed a szagát és azon gondolkodsz, hogy ez mikor került ide. Mikor jártál itt utoljára? Tavaly? Akkor nem is jártál erre. Két éve? Ugyanúgy információval áraszt el, mint egy XVI. századi festőnek 40-50 képe a Nemzeti Galériában, amibe bele tudod magad képzelni, viszont ebben pedig benne vagy. Nem szabad ezeket elhagyni, mást viszont mellé lehet tenni.


Nagykálló drámatagozata nem készített fel?


Voltak, akik segítettek és támogattak, de a törzstantárgyak oktatói közül néhányan meg akarták keseríteni az életemet, de annyi baj legyen. Lényeg a lényeg, belekóstolhattam, hogy miről is lesz szó. Felvételiztem az Ady Endre Gimnáziumba is, de a magatartásom nem feltétlenül jeles, hanem inkább a kettes felé húzott. (nevet) Öntörvényű voltam, szegény édesanyámnak sok fejtörést okoztam.


Mit értesz az alatt, hogy öntörvényű?


Indítottunk egy úgynevezett Kollégiumi Razzia Osztagot, ez volt a neve, ahol mindenkinek megvolt a saját rangja és a hozzá kapcsolódó feladata. Az elődömet, a dandártábornokot kirúgták a koliból, így kerültem a helyére a rangomból adódóan automatikusan én. Este fél kilenckor volt lány-szárnyzárás, mi 11-ig, éjfélig benn voltunk a szobánkban, majd miután megadtuk a jelet, reggelig razziáztunk. Képzelheted milyen fáradtan mentünk másnap iskolába. Egyszer találtunk egy lyukat a falban a suliban. Öntsünk bele vizet. Jó. Öntöttünk bele két-három vödör vizet. Másnap hív az igazgató az irodájába. „Figyelj, Roli, tudod, hogy mi nagyon szeretünk, támogatunk a felvételiben, de NÉZD MEG A FALAMAT.” Teljesen be volt ázva. (nevet) „Tudom Roli, hogy ti voltatok, délutánra mondd meg nekem a neveket és esküszöm nem lesz belőle semmi baj, beszéljétek meg.” Még lehetőséget is adott arra, hogy megbeszéljük.


Megmondtad a neveket?


Nem. Beültünk 13-14-en a mosdó-zuhanyzóba és megbeszéltük egymás között, hogy mindenki valami más hülyeséget fog mondani, hogy ne lehessünk támadhatók. Ha két ember ugyanazt mondja, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy lebukunk, mintha 13 ember 13-félét. Az igazgató teljesen pipa volt, kiküldött az irodájából, de ha jól emlékszem megúsztuk egy fegyelmivel.


A tanárok ezt hogyan tolerálták?


Egyáltalán nem tolerálták, ki lenne az a hülye, aki ezt tolerálná? De mindezek ellenére, az ott eltöltött négy év ezekkel a srácokkal nagyon sok élményt adott és mint tudjuk az élmények a személyiség fejlődéséhez is hozzájárulnak. Életem egyik legszebb periódusa.


Amit most elmeséltél lényegében egy Sztalker Csoportos előadás.


Vannak előadások, amikben felhasználom ezeket az ingereket. Nyilván az egyetemen megtanítanak arra, hogyan alkalmazd a színpadon.


Te hogyan alkalmazod?


Sokféle színházcsinálással találkozunk, ezért mindig máshonnan kell fogalmazni. Nem ugyanazt kívánja Viktor Rizsakov, mint Purcărete vagy Szász János előadása. Egy szeszélyes nyár vagy Rocco és fivérei teljesen más eszközöket igényel. Egy Sztalker Csoportos előadásnál, mikor felveszed a karaktert, ledobod a karaktert, nem sok köze van egy Bak Lukács színreviteléhez, az Énekes Madárban. Persze ugyanolyan fizikai és mentális teljesítményt igényel mindegyik.



Rocco és fivérei (Nemzeti Színház, rendező: Vidnyánszky Attila)

A képen balról jobbra: Berettyán Nándor, Nagy Márk, Bordás Roland, Mészáron Martin. Fotó: Eöri Szabó Zsolt, nemzetiszinhaz.hu


Ha már Sztalker Csoport, adja magát a kérdés, hogy hova tűntetek?


Egy levegővételnyi szünet mellett döntöttünk a legutolsó társulati ülésen.


Jó mély az a levegővétel.


Nézd, fiatalok vagyunk. Lehetetlennek tartom, hogy ne játsszunk még együtt. Most kezdtük el a pályát. Nem arról van szó, hogy beutaztuk a világot, meguntuk és nem akarjuk egymást többet látni. Napi kapcsolatban vagyunk. Nézzük egymást, ha tehetjük. A helyzet az, hogy az éves egy produkciónál teljesen jogosan többet vártak tőlünk a nézők. Van egy buliszaga a nyári előadásoknak, nincs hierarchia, tulajdonképpen egy korosztály vagyunk és ezt élvezzük. De magasabb művészi szintre vinni csak úgy lehet, ha állandóvá tesszük, de hogyan, ha 5-6 színházban játszunk.




Vízkereszt, de amúgy mindegy (Sztalker Csoport, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila)

A képen balról jobbra: Bordás Roland, Patkós Márton, Böröndi Bence

Fotó: Fejér Boróka, https://www.facebook.com/zsambekinyariszinhaz


Egy Sztalker előadásban mennyi az improvizáció a részedről?


Van egy történetünk egy rendezői koncepcióval és arra Attila ad időt, hogy gondolkodjunk rajta. Mi egy történethez képest levést próbálunk improvizálni. A Vízkereszt, de amúgy mindegyben vagy a Woyzeckben van, aki viszi a száraz történetszálat és van, aki egészen mást csinál. Van, hogy a karakterek ki vannak bővítve vagy át vannak alakítva. Keszeg Bandi nem feltétlenül van ilyen mennyiségben benne az eredeti Vízkeresztben, mint a miénkben (nevet). Mi másfajta úton meséljük a történetet. A Faulkner darabnál (Míg fekszem kiterítve – a szerk.), például jobban fókuszáltunk az eredeti sztorira.



Woyzeck (Nemzeti Színház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila)

A képen balról jobbra: Kovács Tamás, Nagy Márk, Bordás Roland

Fotó: Eöri Szabó Zsolt, nemzetiszinhaz.hu


Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?


A szüleim külön élnek. Édesanyámmal nagyon jó. Édesapámmal is megvagyok, de ő nem olyan szinten az életem része, mint anyukám. Sok jó, de nagyon sok rossz dolog is történt a házasságukban, ami miatt eltávolodtak egymástól. Apámmal rengeteg dolgot csináltunk, ő volt többek között a generálója az autóversenyzésnek is. Nagyon szerettem vele lenni, de édesanyám az, akivel minden nap beszélek, többek között ő az, aki elindított engem a színészi pályán és mindent tud az életemről. Apukám nem, de nem olyan a neveltetésem, hogy csak úgy szakítsak a dolgokkal. Nem sajnáltatni akarom magam, mindenkinek megvan a maga keresztje, fantasztikus gyerekkorom volt, minden percét élveztem, sok mindent kaptam a szüleimtől. Köztük két komoly pofont is, mikor elkötöttem a rally Trabantomat, amiről tudni kell, hogy zárt pályára készült, rendszám nélküli versenyautó. A rendőrök már névről ismertek. Mifelénk már gyermekkorban belekóstolunk a vezetésbe.


És kint vagytok a földeken.


Igen, apukámnak voltak földmunkagépei is, de nálam az autóversenyzés jött be a képbe a gazdálkodás helyett.


Hogyan?


A környékünkön volt több amatőr versenyző. Még óvodában ismerkedtem meg egy sráccal, aki Trabanttal versenyzett. Ennek az autónak megépült a testvére, azt láttam versenyezni többször is. Abba a műhelybe jártunk szervízeltetni, ahol a versenygép mindig állt. Elkértem a sisakját a srácnak és beültem a volán mögé egy-két óra hosszára, míg szerelték az autónkat. Játszottam, hogy nyerek, felborulok stb. Ott szerelmesedtem bele. Ez egy versenyen aztán összetört, nem is akarták már használni. Amikor anyukám egyszer karambolozott, totálkáros lett az autónk és az autószerelő azt mondta, beveszik az aktuális kocsinkat és odaadják érte a Trabantot. Az nagyon durva volt. 12 éves voltam és volt egy versenykocsim. Megcsináltuk apránként, festegettük, fejlesztgettük, nagyon sokáig azzal versenyeztem. Húsvétkor összelocsolkodtam egy kis pénzt és szépen sorban kicseréltük rajta az alkatrészeket. Aztán az egyetemi felvételi után persze már nem volt időm ezzel foglalkozni. Szintén egy nagyon szép korszaka volt az életemnek, a maga problémáival tele, mert rendesen az iskola rovására ment az autósport. Felvételi előtt, nyolcadikban hét versenyem volt az évben, gondolj csak bele... Azaz hét hétvége és az előtte levő héten az autót fel kell készíteni, gyakorolni, kipróbálni az új beállításokat. Semmi időm nem volt. Amikor nyersz vagy benne vagy az első háromban, nem fog érdekelni, hogy mit mond hétfőn a tanár. Ha nem nyersz és összetöröd a kocsit, akkor két hétig nem fog érdekelni mit mond a tanár.



Fotó: Hámori Zsófia



Színpadon álltál már ilyen közel ehhez a katartikus érzéshez?


Hogyne.


Akkor ez drog.


Az, csakúgy, mint a kosárlabdázás, amivel szintén évekig foglalkoztam, a másik nagy szerelmem, a geológia volt vagy olyan dologba is beleálltam, ami magyar viszonylatban nem túl releváns, mint például a túsztárgyalói szakma. Mindegyikben volt valami, ami ezt az érzést, „drogot” adta. Ezért járom az erdőt is. Nem az a buli benne, hogy az állóvadász lő valamit, én elmegyek és összeszedem, majd hazamegyünk. Az a jó benne, hogy csak egy késem és egy lámpám van, megállok a kocsival, besétálok 200 métert és mellettem egyszer csak csattognak az ágak. Ott van nálam a kés, de nyilván, annak a szarvasnak az agancsa hatszor nagyobb. Ugyanúgy áldozat lehetek, mint ő. Szeretem az effajta generált veszélyeket.


Közben a színházban teljesen csapatcentrikusan dolgoztok. Láttál már olyat, aki nem így áll a színházhoz?


Hogyne láttam volna, de az öncélú viselkedés nem vezet semmi jóra. A felvételi utolsó rostáján is egymás hátán kellett bemászni az egyetemre. Az Amphytrion monológ is csak akkor születik meg, ha a kollégáimmal tűpontosan figyelünk egymásra. Ők tőled függenek és te is tőlük függsz. Mindenki egy önálló entitás, de egymást húzva jutunk előre. Ha nem figyelek a partneremre, és nem jó ritmusban vagyunk, akkor nem fog akkorát ütni a mondat nála vagy nálam. Fontos, hogy egyfajta színházat játsszunk adott produkción belül, ami ebben az esetben nehéz, mivel más mesterektől, más képzésből, más iskolákból jövünk, de épp ez teszi izgalmassá. Keresni kell valami közös szálat, amit, ha megfogunk mindannyian egy irányba haladunk.



Amphitryon (Ódry Színpad, rendező: Darvasi Áron)

A képen balról jobbra: Bordás Roland, Márkus Luca, Ertl Zsombor

Fotó: Éder Vera, https://odryszinpad.hu/amphitryon


Az elmúlt időszakban kaptál negatív szerepeket is szép számmal, miért?


Most éppen ezt látják bennem.


Szerinted mi ennek az oka?


Társulat összetételétől is függ, hova sorolnak a rendezők, életed milyen szakaszában jársz agyilag, lelkileg és az sem utolsó szempont, hogy alkatilag hova sorolnak be. Az nagyon hálás, ha 4-5 évente mást látnak benned, de van, aki 15 évig, teszem azt élete végéig játssza ugyanazt. Tud változtatni az emberen egy szerelem, csalódás, valakinek az elvesztése. Látják, hogy mit élvezel, mi áll jól vagy éppen mit akarnak használni. Megint csak a „mihez képest levés”. Hogyan lehet egy-egy előadást ebben a társulatban kiosztani? Hogyha rendezel mit szeretnél mondani, ahhoz milyen darabot kell választanod és ha kiválasztottad kikkel szeretnéd megvalósítani, amit közvetíteni szeretnél.


Melyik szerepet játszanád el most, 10 és 20 év múlva?


Szerepálmom nincs, élvezem, amit csinálok, de egy Petroniust vagy Lucifert nem utasítanék vissza.


Látod, hogy valaha visszatérsz Hetefejércsére?


A lelkem egy darabja ott van. Az anyukám autoimmun betegségét viszont itt kezelik és a munkám is ide köt. Nagyon sok szép szakma van a világon, amit ott is csinálhatnék, de azért választottam ezt a pályát, mert itt minden lehetek, geológus és túsztárgyaló is. (nevet)


Van egy hagyományunk a Színházistánál. Az előző interjúalanyunk látatlanban kérdez a következő interjúalanytól. Van-e jelenleg élő magyar példaképed a szakmádból, és ha igen ki az és miért?


Ki kérdezte?


Gombó Viola Lotti.


Vannak példaképeim, de majd Violának kifejtem, hogyha újra beindul a színházi élet, amit szerintem mindketten nagyon várunk és lesz lehetőségünk találkozni.


Az interjút készítette: Gyenes A. Fanni

Borítókép: Hámori Zsófia

Az interjú helyszíne: Nemzeti Színház


Bordás Roland eddigi szerepei:


  • Forró Mezők (2020) - Makkos, Imre, Baltazár

  • Leánder és Lenszirom (2020) - Mar-Szúr herceg

  • A súgó (2020) - Kérdező

  • Vízkereszt, de amúgy mindegy (2019)

  • Rocco és fivérei (2019) - Simone Parondi

  • Meggyeskert (2019) - Trofimov, Pjotr Szergejovics, diák

  • Amphitryon (2019) - Amphitryon

  • Míg fekszem kiterítve (2018)

  • Álomgyár /Dreamworks/ (2018) - John láma - amerikai származású buddhista láma

  • Caligula helytartója (2018) - Probus, egy másik segédtiszt

  • Woyzeck (2018) - Kikiáltó

  • Egri csillagok (2018) - Hegedűs hadnagy, Hajván, Fogoly, Müezzin

  • Csíksomlyói passió (2017) - Barabás

  • III. Richárd (2017) - Brakenbury

  • Részegek (2016) - Gabriel

  • Cyrano de Bergerac (2016)

  • Psyché (2015)

  • Isten ostora (2014) - Hun harcos

  • Fekete ég - Molnár Ferenc: A fehér felhő (2014)

  • János vitéz (2014) - Ostoros legény

  • Vitéz lélek (2013) - Büllents



(Gombó Viola Lotti interjúja január második felében jelenik meg)

636 views0 comments