Search
  • zeleiagi

„Nekem mindig időbe telik, hogy megmutathassam: ki vagyok én valójában.” – interjú Széles Flórával

Széles Flóra 2019-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem Színművész szakán, zenés színész szakirányon, Selmeczi György és Novák Eszter osztályában. 2019 óta tagja az Operettszínház társulatának, ennek ellenére az előző évadban országszerte játszott számos más színházban is: a Szegedi Nemzeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, illetve Budapesten a Vígszínházban. Beszélgettünk az elmúlt évadról, a járványhelyzet miatt jött leállásról és a következő évad bemutatóiról is.


Gyerekként balettoztál, a Szegeden jártál gimnáziumba, majd a Szegedi Tudományegyetem jogi karán tanultál. Mesélj, milyen volt az utad a Színművészetiig, miért döntöttél úgy, hogy nem leszel jogász?


Hároméves koromban kezdtem balettozni, utána zenét is tanultam: hegedűn játszottam, énekeltem. Később diákszínjátszóra jártam. Az érettségi évében felvételiztem a Színművészetire, de akkor kiestem a másodrostán. Humán beállítottságú vagyok, izgalmasnak tűnt számomra a jogi pálya, és a szüleim is örültek a stabil egzisztenciát adó pályának. Mégis, másodévben elkezdtem azt érezni, hogy egyáltalán nem ez az, amire vágyom. Elkezdtem műsorokat vezetni, majd kaptam egy szerepet a Szegedi Nemzeti Színházban, a Bob hercegben.


Azt olvastam, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban a kollégáid biztattak abban, hogy próbáld meg újra a felvételit és segítettek is a felkészülésben. Igen, a kollégák és a vezetőség tagjai voltak azok, akik rábeszéltek, hogy újra felvételizzek. Otthagytam a jogi egyetemet és végül sikerült a felvételi, 2014-ben kezdtem az színműt Selmeczi György és Novák Eszter osztályában.


Az egyetemei évek alatt mennyire voltál kritikus önmagaddal szemben? Érzel ebben változást azóta?


Azt éreztem, hogy jobban kell küzdenem, távolabbról indulok, mint a többiek.

Még nem mozogtam otthonosan ebben a világban, meg kellett tanulnom olyan dolgokat, amelyek számukra már evidensek voltak. Minden pozitív véleményt, minden jó emléket, történetet próbáltam magamba szívni. Úgy éreztem, hogy kiváltságos dolog benne lenni ebben az egészben, nem tudtam hétköznapinak tekinteni. Ez az érzés mind a mai napig megvan, csak most már nem akadályoz a munkában. Anno folyamatosan kívülről figyeltem magamat és egy lépést se tudtam tenni, mert mindig megálltam, hogy ez így nem lesz jó.


Mi segített abban, hogy átlendülj ezeken a belső blokkokon?


Az, hogy az egyetemen sokszor dobtak mélyvízbe. Amikor már nem csak próbáltunk, hanem nézte is a közönség az alakításomat, az volt bennem, hogy vagy megcsinálom, vagy megszököm. Észrevettem, hogy valójában nincsen baj, nem kell pánikolnom. Amit pedig gondolok, az nem feltétlenül rossz, vagy ha rossz, akkor jó értelemben, tehát azon el lehet kezdeni dolgozni. Apró lépésekben jött el ez a változás.


Te vagy saját magad legnagyobb kritikusa vagy van valaki, akinek nagyon adsz a véleményére?


Anyukám nagy kritikusom, az ő véleményére mindenképpen. Az egyetem alatt az osztályfőnökeim véleménye állt mindenek felett. Rengetegen vannak a szakmában, akiknek nagyon fontos számomra a visszajelzése és az is, hogy ők hogyan próbálnak, hogyan gondolkoznak egy próbafolyamat során.


A mostani Flóra mit tanácsolna az elsőéves Flórának?


Dolgozz! (nevet) Igazából csak ezt, hogy hiszti helyett dolgozz.


Amikor végeztél a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, az Operettszínházhoz szerződtél. Az Operettes szerepeiden kívül is sok darabban játszottál, nagyon sűrű évadod volt. Veszprémben, Szegeden, Székesfehérváron, Budapesten az Operettszínházon kívül a Vígszínházban is játszottál. Kilométerben számolva mennyit utaztál egy hónap alatt?


Nem számoltam még ki, de nagyon sokat (nevet). Az utóbbi két évadom tényleg olyan volt, hogy folyamatosan egyik városból a másikba mentem. Ha Szegeden voltam, akkor a szüleimnél laktam, de alapvetően Budapesten élek.



Fotó: Gyenes Fanni

Hogyan tudod kihasználni az ingázással töltött időt? Lehet-e ez egy minőségi idő?


Képzeld, igazából akkor lazítok. Nincs jogosítványom, ezért mindig utas vagyok. Vagy beszélgetek a sofőrrel, vagy zenét hallgatok és nézelődök, ezt gyerekkorom óta nagyon szeretem.


Visszatérve a darabokra, melyik szerep volt a legnagyobb kihívás számodra az elmúlt évadban?


Julie Jordan szerepe a Carouselben – ezt érzem, pedig ezt nem is a tavalyi, hanem az előző évadban próbáltam.


A Carousel Molnár Ferenc Liliom című műve alapján készült Broadway-musical, az Operettszínház ezt az átiratot állította színpadra. Az eredeti drámával összehasonlítva volt-e olyan, amit az amerikai feldolgozásból hiányoltál? Nem volt, mert Béres Attila rendező nagyon sok mindent visszahozott az eredeti drámából. Nagyon figyelt arra, hogy az eredeti Molnár-karakterek térjenek vissza, az ő mondataikat, motivációikat kaptuk meg. Emiatt úgy éreztem magamat, mintha Molnár Liliomját és abban Julikát játszanám, csak a helységnevek, a díszlet, a nevek és dalok kicsit mások. Lőrinczy Attila, a dalszövegek fordítója rengeteget alakított a dalokon, hogy jól énekelhetőek legyenek és hogy ezt a két világot közelebb hozzuk egymáshoz.




Fotó: Gordon Eszter, https://www.facebook.com/operettszinhaz/, képek a Carousel című előadásból (Operettszínház)


Hármas szereposztásban játszottátok a Carouselt, ki volt a párod?


Sándor Petivel voltunk egy pár, de néha Dolhai Attilával vagy Gömöri András Mátéval is játszottam.


Amikor párt cseréltek, hogyan tudtok mindenkivel egymásra hangolódni? Hogyan éled meg azt, hogy nem állandó partnerrel próbálsz, játszol?


Mindenkit mindenkivel próbáltatnak, de például a Csárdáskirálynőben előfordult, hogy még nem próbáltam Erdős Attilával és előadáson találkoztunk először. Előtte az öltözőben az összes jelenetünket összemondtuk. Amikor ilyen történik, felszabadultabbnak érzem magamat.

Azt érzem, hogy nagyobb mozgásterünk van, mindketten könnyebben elfogadjuk, ha valami nem úgy történik, mint ahogy szokott. Ebből mindig nagyon jó dolgok jönnek ki.

Volt már olyan, hogy leblokkoltál a színpadon?


Előadás közben még nem történt ilyen, énekes fellépésen már volt: a második versszak után kiesett a fejemből a szöveg és Andersenként elkezdtem valamit költeni. Öt évet öregedtem, miközben a kollégáim csak azt érezték, hogy valami furcsa, de nem tudták volna megmondani, hogy mi az.


Mennyire szokott a közönség megvárni, megszólítani egy-egy előadás után? Hogy fogadod a közeledésüket?


Eddig főleg gyerekekkel és kiskamaszokkal volt ilyen élményem, akik A Szépség és a szörnyeteg vagy A padlás után megvártak. A felnőttek körében ez már nem jellemző, talán inkább a férfi színészek esetében.


Kaptál már valamit ajándékba tőlük?


Kaptam már rajzot, apró meglepetést. Van egy dobozom, amiben a nagyon pici apróságokat és a leveleket gyűjtöm. Ami nagyobb, azt a könyvespolcaimra, komódomra teszem ki.

Vannak olyan ereklyéid, kabaláid is, amelyek premierekről, előadásokról vannak?


Igen, például van egy nagyon pici gesztenyém, amit egy előadás előtt találtam. Mivel utána nagyon jól sikerült az az előadás, sokáig a táskámban volt, kabalagesztenyévé vált. Vannak szalagjaim, művirágok elhullott darabjai.


Ha épp nem gesztenyét gyűjtesz, van olyan rutinod, amit színpadra lépés előtt megcsinálsz?


Látod, ebben viszont nincs olyan, amihez ragaszkodnék vagy azt érezném, hogy ha az elmarad, akkor probléma lesz.


Hogyan élted meg a zsúfolt hónapok után a karantént? A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Bonnie és Clyde-ban játszottál, szerepeltél a Carouselben, Csárdáskirálynőben az Operettszínházban, a Mágnás Miskában a Szegedi Nemzeti Színházban, a Vígszínházban A padlásban, Veszprémben a Mária főhadnagyban és az Operettszínház társulatával most mutattátok be a Tajtékos dalokat...


Olyan jó, hogy még pont sikerült bemutatni! Aznap éjféltől jött a karantén…Furcsa, eleinte sokszor felriadtam éjszaka és hajnalban is, aztán végül nagyon boldog tudtam lenni ebben az időszakban. Az elmúlt években egy pillanatra sem volt megállás, úgyhogy ez most nagyon jól esett. Rendeztem mindent magam körül, tudtam foglalkozni olyan dolgokkal, amikre máskor esélyem nem lett volna. Persze iszonyatosan ijesztő is volt, féltettem azokat az ismerősöket, rokonokat, családtagokat, akikről tudtam, hogy esetleg veszélyeztetettek lehetnek.



Fotó: Gyenes Fanni

Mik voltak azok a dolgok, amik feltöltöttek?


Éppen költözködtem, amikor kitört ez az egész vihar és új otthon teremtettem magam körül. Az elmúlt években nem volt időm filmeket, sorozatokat nézni, könyveket olvasni, hosszú-hosszú listáim voltak. Találkoztam olyan ismerősökkel, akikkel már nagyon régóta nem tudtam.


Az Operettszínház Home Office karanténvideó-sorozat mennyire tudta betölteni a színházi űrt? Mikor kezdted el azt érezni, hogy hiányzik a színpad?


Folyamatosan éreztem. Eszembe jutott egy-egy jelenet vagy a többiekkel beszélgettünk az előadásokról és azt éreztem, hogy annyira játszanék és annyira rossz, hogy nem lehet! A videók abban segítettek, hogy a színház az életem része maradjon, felkeljek, készüljek rá, csináljam.


Úgy tűnik, vége van a veszélyhelyzetnek, kezdődnek a próbák. Hogy néz ki a következő évadra való készülés, milyen bemutatóid lesznek?


Lesz két operett és egy musical bemutatóm is az Operettszínházban: a Marica grófnőt és A mosoly országát, illetve a Nine című musicalt fogjuk bemutatni. A többi szerepemet is viszem tovább. Szegeden játsszuk a Mágnás Miskát, valószínűleg folytatjuk Veszprémben a Nyitott ablakot. A Tajtékos dalok is folytatódik, igazából kicsit olyan lesz, mintha megint bemutatnák.




Fotó: Schumy Csaba, https://www.facebook.com/operettszinhaz/, képek a Tajtékos Dalok című előadás bemutatójáról (Operettszínház)


A legtöbb darab, amiben játszol, klasszikus operett. Az egyetem alatt, az osztályoddal készített előadásokat között úgy emlékszem, nem volt ilyen műfajú. Mi vitt ebbe az irányba?


Annyiban volt tudatos a döntésem, hogy a zenés színház áll a legközelebb a szívemhez.

Néha érzem azért, hogy hiányoznak a prózai munkák, egy prózai próbafolyamat, amiben kipróbálhatom magamat. Viszont a zenés darabokban is vannak annyira jó szerepek és annyira jó mondatokat adnak a szánkba, hogy öröm játszani. Mindig azt éreztem – akkor is, ha nagy operettet játszottam -, hogy elsősorban színészileg vagyok jelen és az csak egy plusz dolog, hogy jól is kell énekelnem.


Fotók a Mágnás Miska című előadásból (Szegedi Nemzeti Színház) A képek forrása: https://www.facebook.com/szegedinemzeti/


Milyen karaktert játszanál szívesen egy prózai darabban?


Kicsit bolond nőket, azokat mindig imádtam játszani! Mindig is érdekelt, amikor valakinek van egy kis kattanása és közben érzelmileg nagy utakat jár be. Szeretem a fejlődéstörténeteket.


Van-e olyan szerep, amit viszont már nem játszol és nagyon hiányzik?


A Carousel nagyon fog hiányozni! Nem tudom, hogy lesz-e még előadásunk, de most úgy néz ki, hogy egy darabig nem leszek Julie Jordan. Pannit a Mária főhadnagyból is nagyon sajnálom. Az Egyetemről minden előadás nagyon hiányzik, és bármikor boldogan benne lennék, hogy ezeket újítsuk fel és valahova vigyük el.


Van-e időd színházba járni és megnézni a volt osztálytásaidat?


Mire lett egy kis időm és szerettem volna elkezdeni körbejárni, arra bezártak a színházak, nagyon pechesen jött ki…


Mennyire vagy kritikus a pályatársaiddal szemben?


Egyáltalán nem! Úgy ülök be egy-egy előadásukra, mint egy nyolcéves kislány. Engem minden elvarázsol. Amikor megnézek valakit, akkor elkezdek áradozni, el kell telnie akár több napnak is ahhoz, hogy előjöjjenek belőlem a gondolatok, hogy mit akartam volna mondani, mi volt az érzésem. Lehet, hogy valamit máshogy csinálnék, de közben meg tudom érteni azt, hogy valaki miért gondolta azt az adott dolgot máshogy és nem úgy, ahogy én elképzeltem.



Fotó: Gyenes Fanni

Ki a legnagyobb példaképed? Akár a szakmában, akár szakmán kívül.


Barbara Streisand biztosan az, csodálatos színésznőnek és csodálatos énekesnőnek tartom! Imádom, amit csinál, a Hello Dolly!-tól kezdve a Yentl-ön át mindent. Meryl Streep is hatalmas példaképem. A magyarok közül pedig bárkivel dolgozom együtt és látok meg benne valamit miközben próbál vagy játszik, rajongani kezdek érte. Oszvald Marikáért, Kalocsai Zsuzsáért és rengeteg más színészért is.


Ki lenne az a színész/rendező, aki már nincs köztünk, de nagy álmod lenne vele dolgozni?


Honthy Hannával vagy Bajor Gizivel, illetve Darvas Ivánnal. A rendezők közül Ács Jánossal dolgoztam nem sokkal azelőtt, hogy meghalt, és akkor azon gondolkoztam, hogy bárcsak már éltem volna az ő fiatalkorában és dolgozhattunk volna együtt. Darvas Ivánba pedig teljesen szerelmes voltam.


Jársz filmes castingokra vagy teljesen lefoglal a színház?


Le is foglal, de főleg sorozatok castingjára hívtak eddig. Egyszer-kétszer voltam filmcastingon és még nem sikerült. De nagyon érdekelne, szívesen belekóstolnék ebbe a dologba.


Melyik előadás feszegette leginkább a határaidat?


Az egyetemen volt egy vizsgaelőadásunk, a Nakonxipánban hull a hó. Vetkőznöm kellett a színpadon és félmeztelenül játszottam egy-két jelenetet. Nem tudtam elképzelni, hogyan fogom ezt eljátszani, mennyire leszek zavarban vagy tudatában annak, hogy nem vagyok felöltözve és ezt látják a nézők. De annyira szépen kezelte ezt a csapat, a rendező, Galambos Péter is odafigyelt, hogy semmilyen rossz érzésem ne legyen, az osztálytársaim is tiszteletben tartották, hogy ez nehéz, és mindenben segítettek. Amikor eljöttek az előadások, szinte még meg is lepődtem azon, hogy nincs rajtam ruha, egyáltalán nem ezen gondolkodtam, és ez jó érzés volt, kellemesen csalódtam magamban.


Elkezdtem egy hagyományt az interjúalanyaimmal: bár nem tudják, ki lesz a következő interjúalanyom, kérdezhetnek tőle egyet. Tőled azt kérdezte Kopek Janka, hogy színésznőként mennyire vagy introvertált vagy exhibicionista és ez hogy jelenik meg a magánéletedben, hogy tudod beépíteni a játékodba.


Abszolút introvertált vagyok és ehhez az kapcsolódik a munkában, hogy szívesebben figyelem vagy hallgatom az embereket, mint hogy én beszéljek vagy mondjam el a véleményemet. Ha új társaságba kerülök vagy új munkahelyen dolgozom, jellemző rám, hogy nagyon sokáig csak megfigyelek és próbálom megismerni az embereket, látni, hogy ki kicsoda és mit szeret, mit akar adott munkától.

Nekem mindig időbe telik, hogy megmutathassa: ki vagyok én valójában.

A szerepekhez is így állok hozzá, nagyon sokáig csak tapogatózok, nincsenek rögtön konkrét elképzeléseim, ötletek persze vannak, mindegyiket megpróbálom, megnézem, hogy működik-e. A próbafolyamatban, például egy olvasópróbán, ha olyan a hangulat és a társaság, minden poénon nagyon tudok nevetni, jól tudom magamat érezni. De miután nevettem egy jóízűt, visszagubózok.

Fotó: Gyenes Fanni


Mit kérdeznél a következő interjúalanyomtól? Ő egy férfi színész, aki Budapesten több helyen is játszott az elmúlt évadban, most szerződött egy nagy kőszínházhoz.


Azt kérdezném, hogy az Egyetem óta voltak-e a szakmai céljaiban nagy változások. Ha új irány érdekli, mi az?

Sok sikert kívánok az új évad bemutatóihoz!


Az interjút készítette: Zelei Ágnes

Szerkesztő: Fülöp Enikő

Képek: Gyenes Fanni



368 views

©2019 by Színházista by Zelei Ági