Search
  • zeleiagi

„Nem gondolkodtam a váltáson (…)”- interjú Csiby Gergellyel

Updated: Aug 27, 2019

Csiby Gergely 2016-ban került a Vígszínházhoz. Az utóbbi évek legsikeresebb magyar zenés darabjában, a Pál utcai fiúkban, Richterként ismerte meg a közönség. A 2017/2018-as évad legtöbbet játszó színésze volt a Vígszínházban, szeptembertől azonban már a Pesti Magyar Színház társulatának lesz a tagja. Az elmúlt évadról, a Kozmikus magányról, a váltásról és a színházon kívüli munkáiról beszélgettünk.


A gimnáziumban angol színjátszóra jártál, majd érettségiig Földessy Margit Drámastúdiójában tanultál, egy évet töltöttél a Pesti Magyar Színiakadémián, ösztöndíjat nyertél New Yorkba, majd a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatója lettél bábszínész szakon.

2012-ben Csiby Gergely hatalmas álmokkal, vágyakkal vágott neki az SZFE-nek. 2019-es Gergely mit tudna mesélni, tanácsolni 2012-es Gergelynek?


2012-ben, amikor elkezdtem az egyetemet, úgy indultam neki, hogy még bármi is lehet. Nem tudtam biztosra, hogy élő színházzal szeretnék foglalkozni. Másodév elejére viszont már igen. Amikor elkezdtük az első évet, folyton az járt a fejemben, hogy most meg van oldva az élet. Nyilván egyáltalán nem volt, azzal, hogy fölvettek. Földessy Margit mondta nekünk mindig: “Nem az a nagy kérdés, hogy felvesznek-e, hanem hogy mi lesz veletek diploma után?” Első év végén erős kritikákat kaptam a környezetemből, főleg egyetemi szinten.

Akkor egy kicsit átfogalmazódott bennem minden, de ’19-es énem azt tudná mondani a ’12-esnek, hogy mindent csináljon ugyanúgy. Jó volt ez így, ahogy volt.


Hogy jött a bábszínész szak?


Az akkori prózai szakon Máté Gábor indított osztályt. Egyszerűen féltem tőle. Annyira erősen élt bennem az előző évi második forduló, hogy biztos voltam benne, hogy nem tudnék előtte semmi olyat mutatni, ami miatt akár csak egy rostával is továbbjuttatna. Nem szerettem volna egy évet kihagyni, de 2012-ben indult bábszínész szakirány is, ami majdnem ugyanaz, mint a prózai. Majdnem. Több kiegészítő, szakirányú óránk volt a bábkészítésen át, a tárgyanimáción keresztül a maszkos játékig. Visszagondolva szép terhelt órarendet raktak nekünk össze az első időkben. Nem bánom, hogy végül oda adtam be a jelentkezésemet.


Miben különbözik az, ha bábszínészként nézel egy darabot, mintha prózai vagy zenés színészként tennéd?


Lassan négy éve nem foglalkozom a bábbal, nem nézem szerintem máshogy. Talán egy picit. Fontos mindennek a második jelentése. Persze nem úgy, hogy fogok egy kellék ceruzát és közben hatalmas megfejtéseket pakolok magamban köré. Csak ha helye van és belefér az előadás koncepciójába és plusz jelentésréteget adhat, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta, hogy hogyan lehetne gazdagítani az adott jelenetet a tárgyanimációval. Ilyenre mostanában kevésbé volt példa, legalábbis az általam játszott darabokban.



Fotó: Hámori Zsófia

Kit tartasz a mentorodnak, kitől tanultál legtöbbet az egyetem alatt, vagy akár a Vígben?


Sokan meg szokták említeni, sőt majdnem minden fiatal színész interjújában lehet találkozni Zsótér Sándor nevével, és őt én sem tudom és nem is szeretném megkerülni! Mi másodévben találkoztunk vele.

Egyik kolleganőm, Bajor Lili interjújában olvastam, ő fogalmazta meg nagyon pontosan, hogy nincs még egy olyan tanár az egyetemen, aki ennyi energiát, figyelmet odaadást és törődést mutatna a diákjai és a munka iránt, mint ő. Ezzel teljesen egyetértek. Nem csak munka vagy vizsga közben figyel rád, hanem bármikor, bármilyen élethelyzetben vagy, kérdésed vagy problémád van, akkor tudod, hogy mindig tud mondani egy két olyan mondatot, ami egyszer csak felnyitja valamire a szemed. Nagyon fontos, hogy van egy ilyen ember.

Meghatározó találkozás volt számomra Horváth Csaba, bár ő nem volt soha a tanárom, de úgy tekintek rá. Valamint Marton László volt az, aki párunkat odahívott a Vígszínházhoz. Nagyon jelentős állomása volt az én pályámnak. Gyakorlatilag azzal indult el, hogy behívott a Pál utcai csapatba, ez által itt maradtam, és elkezdődött valami. De ő már nincs jelen a szakmai életben.


Amikor gondolkodtál a váltáson, hogy eljössz a Vígszínháztól, tudtál bárkitől tanácsot kérni?


Nem, ez sokkal hirtelenebb volt. Nem gondolkoztam ezen. Nem gondolkodtam a váltáson, ezt eldöntöttem.


Nem akartam elmenni, de egy olyan helyzet állt elő, amiben nem volt kérdés, hogy tovább kell menni. Nem őrlődtem napokon keresztül, nem hívtam fel egy volt tanárt vagy bárkit a szakmából tanácsért, hanem egyszerűen 24 óra alatt lepörgött bennem, és próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből. Minden nagyon későn történt. Úgy értem maga a szerződtetési tárgyalás a hivatalos határidő után. Így alakult, nem lehet felróni senkinek, nincs értelme. Egy picit szorított helyzet volt. Megoldódott szerencsére.



Fotó: Hámori Zsófia

Amikor leültek veled tárgyalni a szerződésedről, eléd raktak egy papírt, hogy hogyan számítanak rád a következő évadban, és ez hozott benned egy döntést, hogy tovább állsz..


Lerakták elém a papírt, és mellé olyan véleményeket és kritikákat kaptam az igazgatóság részéről, amit nem éreztem jogosnak a három és fél év után. Keményen dolgoztam, azt gondolom minőségi munkát tudtam nyújtani és mindenemet odaadtam a színháznak. Olyan szerepajánlat érkezett a következő évadra, amiről úgy gondoltam, hogyha szeretnék tovább fejlődni szakmailag, akkor ezt nem fogadhatom el.


Főszereped a Dzsungel könyvében volt idén, Mauglit játszottad. Lehet azt mondani, hogy ez egy bejáratott szerep?


Maga a darab bejáratott. Amikor egy színész kap egy új feladatot, nem azt vizsgálja, hogy hány éve megy az előadás. Ez egy új feladat volt, nagy feladat. Egy nagyon játszható, szerethető alak ez a Maugli. Nagyon jó volt játszani. Nagyon szerették is az emberek ahogy megformáltam. Nagyon jól esett a visszajelzés. Az ember folyton tele van bizonytalansággal. Örültem, hogy sikerült megcsípni egy ilyen történelmi előadást, hiszen mégis csak ’96 óta játsszák töretlen sikerrel és ez volt életem első színházi élménye 6 évesen, és Maugli az első igazi főszerepem 26 évesen.


Játszottad ugye Richtert a Pál utcaiban, az évadban volt még Lóvátett Lovagok, Egy éj a paradicsomban, Háború és béke, az új bemutatók közül Baal, Bíborsziget és Kozmikus magány. A Lóvátett Lovagok kivételével ezekben nem főszerepet játszottál, a Kozmikus magány pedig egy kevés szereplős darab.


Nyilván egy olyan színházban, ahol jelenleg van kb 10-12 fiatal férfi színész az egyetemistákkal együtt, akik 70%-ára majdnem ugyan azt a szerepet is ki lehetne osztani, ez nem meglepő vagy nem felháborító dolog, hiszen különböző fajsúlyú emberek, színészek vannak a csapatban.


Úgy voltam vele, hogy az első pár évben valamit fel kell építeni, fel kell mutatni, dolgozni kell, és akkor majd jönnek a lehetőségek. Ez az elméletem egy ideig beigazolódott, mert az első szerződtetett évemben mutattuk be a Lóvátett Lovagokat, a Háború és békét, az Egy éj a paradicsombant.


Következő évben jött a Bíborsziget, Kozmikus magány, Baal, és a Dzsungel könyve. Sokan azt hitték, hogy én is egyfajta kedvenc vagyok. Erre egyáltalán nem gondoltam, nem éreztem így, több dolog miatt.


Úgy gondoltam magamra, mint egy megbízható munkaerőre, akire lehet számítani minden szempontból. Ne felejtsük el. A színház varázslatos, meg különleges...stb,stb. De minden túlmisztifikáltsága ellenére mégiscsak egy munkahely. Egy kicsit naivan arra számítottam, hogy a következő évadban is lesz előre lépés, ha nem is annyira nagy, mint Maugli szerepe, de lesz, amire azt lehet mondani, hogy ezért megéri csinálni az összes többit, az egész nagy hajtást, ami ezzel a színházzal jár. De nem így lett. Teljesen rendben van, hogy kiderült. Most volt annyi és olyan energiám, hogy tovább tudtam lökni magam ezen.


Mi lesz a Kozmikus magány jövője? A rendező, Király Dániel is elmegy a színháztól.


Nem tudom. Nekem a legfontosabb a Kozmikus magány az összes előadásunk közül. Egy olyan szerelem projekt, egy olyan ősbemutató, amit tényleg mi hoztunk létre. Nem mellékesen nagyon nagy rá az érdeklődés. Hiánypótló előadás, amit vétek lenne nem játszani.


A Kozmikus magányt a Házi színpadon játsszátok. Hol érzed jobban magad, melyik színpad áll közelebb hozzád?


Inkább attól függ, hogy milyen maga az előadás. Kozmikus magányt, bármennyit eljátszanék, nem is kérdés. Bármelyik nagyszínpadi előadást odaadnám érte. Pestit sokáig nem szerettem, vagy nem nagyon éreztem. Aztán a Dzsungel könyvénél az is megérkezett. A Házi nagyon nagy ajándék a színésznek. A nagyszínpad pedig showműsor. Azt gyakorlatilag el kell adni. Az nagy. A szó legtágabb értelmében. Mindenhogy. Nagy.


A Kozmikus magánynál van lehetőség arra, hogy átvigyétek másik színházba, ha lekerülne a Vígszínház műsoráról?


Nincs. A Vígszínház finanszírozta a díszletet, jelmezeket, mindent, tehát ez az övék. Nagyon ritka esetben lehet ilyet. Nem is tudom, hogy volt-e ilyen a színház történetében, hogy kivittek volna egy előadást, akár csak a Házi színpadról. Ha úgy hozza az élet, hogy nem tudjuk játszani, ami a legszomorúbb dolog lenne 2019-ben színházilag, akkor majd biztos szerveződnénk és csinálnánk valami újat, szabadon, és ismét létrehoznánk valami értéket, mint amilyen a Kozmikus magány.

//jelenleg az új évad repertoárjában nincs benne http://vigszinhaz.hu/eloadasok/index.php- a szerk.//


Facebookon van egy elég aktív közösség, ami a Pál utcai fiúk előadás köré szerveződött. Ők szerintem nehezen engednék el a Kozmikus magányt. Hogyan lehet kezelni ezt a rajongást, minden Pál utcai előadás után tolonganak a rajongók képért, aláírásért...


Az elején szokatlan volt, nem is nagyon értettük, hogy tényleg ilyen sokat jelent embereknek. Közben meg el tudom képzelni, mert nekem is van olyan előadás, amit négyszer láttam. Lehet, hogy valakinek a Pál utcai fiúk tényleg ennyire bejött. Sokszor beül és rajong. Kicsit zavarba ejtő nyilván, hiszen fárad az előadás, elképesztő mértékben.

Nem tudok még egy olyan zenés előadást Budapesten, ami ilyen rövid idő alatt ennyit futott volna egyetlen csapattal, váltók nélkül.

Az első száz előadáson, tényleg valami olyat csináltunk, ami egyedülálló, és ami nagyon hiányzott. Nagyon kell vagy kellett egy bizonyos korosztálynak, hogy tudjon rajongani valamiért. Mi Eminem-ért rajongtunk, vagy a Kispál és a borzért. Volt, aki a Tankcsapdáért, valaki a Rómeó és Júliáért, mindig volt valami. 3 évvel ezelőtt, amikor bemutattuk, ezért kezdtek el rajongani...

Fiatal fiú banda, nem egy zenekar, de mégis énekelnek, meg lehet nézni, lehet velük találkozni, online, élőben. Mindenkinek lett kedvence, kialakultak csoportok, mémek. Ezt egy ideig nem tudtuk hova tenni. Aztán az ember úgy van vele, minden nagyképűség nélkül: megszokja, hogy ott vannak, aláírsz, fotót készítesz.

Látni sokakon, hogy ez tényleg fontos nekik, hogyha beszélhet veled két szót, vagy csinálhat valakivel egy közös képet. A helyén kell kezelni, valószínűleg ennek is vége lesz előbb vagy utóbb.


Fotó: Csiby Gergely (szinpadfoto.hu, Forgó Béla)

Olvastam olyanokat, hogy mennének azért utánad. Ha Szegedre mennél, mint Medvecky Balázs, akkor is.


Ez kedves, köszönöm szépen. Várok mindenkit természetesen, de nem megyek Balázs után Szegedre. Örülök neki, mert mégis csak a nézőkért csináljuk. Nekem is jobb, ha olyanokkal találkozom, akiket adott esetben érdekel, illetve van egy olyan érdeklődés, néző kör, akik kíváncsiak rám.


Nem féltél, hogy a századik Pál utcai fiúk után beskatulyáznak egy ilyen táncos jó fej fiú szerepbe, és nem fognak komolyabbat adni?


Nem féltem, de meg volt a színházon belül, vagy meg van, hogy melyik színész az, aki pl. jól énekel, a Gergely nagyon jól mozog...stb. A Baalban is végig táncolom, mozgom az egész előadást, komolyabb színészi teljesítmény nélkül. Ott éreztem tavasszal, hogy jó, de csináltam már ilyet. Mozgok szívesen, ha mellette van olyan feladat, amihez kell színészi teljesítmény is, mert nem vagyok táncos.


Milyen karaktert játszanál el legszívesebben?


Nagyon szeretnék még olyat csinálni, mint ami Maugli volt, ami az én karakteremhez, arcomhoz, kinézetemhez, egész lényemhez passzol. Ami picit komolyan vehetetlen, picit fiatalos, kicsit kölyök. Ugyanakkor végre nagyon csinálnék már valami mást. Valami negatív alakot. Nagyon kipróbálnám. Úgy érzem, bennem van bőven, hogy ne ez a kedves, szimpatikus, barátságos fürge srác legyek…

A Kozmikus az ránk íródott, az más helyzet volt.


Sok szó esett a Kozmikus magányról. Én is kétszer láttam, először a sokkal viccesebb részek fogtak meg, másodjára megkönnyeztem...


Egy ilyen elsőre bugyuta sci-fin-nek tűnhet. Egyébként szép súlyos dolgokról van benne szó. Nagyon sokrétegű, többször nézős előadás, az biztos. Mi is hosszan fejtegettük.


Nagyon fájdalmas lenne a közönségnek, hogyha ez nem lenne.


Igen, ezzel egyet értek.


Idén tavasszal kezdted újra játszani az Egy indián naplóját, amit a színműn csináltál. Egy 2018-as interjúban olvastam, hogy nagyon szívesen játszanád újra. Lehet ez csak az én benyomásom, de ennek volt valamilyen hiány kitöltő szerepe? Mi vezetett oda, hogy itt az ideje újra játszani?


Bemutattuk a Baalt március elején, és közben, vagy rögtön utána kirakta a színház A Nagy Gatsby című következő zenés táncos előadás szereposztását. Nem kerültem bele egy olyan nagy zenész előadásba, ahol van sok táncos, zenés számok, tele van mozgással, zenével.

Ezen nagyon meglepődtem.

Elvileg a színházban az egyik legjobban mozgó színész nem került be a következő nagy zenés táncos előadásba. Különös pillanat volt, beszéltem a rendezővel, de nyilván ez a rendező és az igazgatóság közös döntése. Éreztem, hogy nem gondolkodnak velem a továbbiakban.


Fotó: Csiby Gergely

Arra jutottam, ne legyen „üres” a tavasz, mivel nem tudok tétlenül ülni, főleg amíg tart az évad. Levettem szó szerint a szekrény tetejéről a díszletet, telefonáltam, kit érdekelhet, és a Spirit Színház nagy örömmel befogadta az előadást. Azóta, bár nyilván ez pici tér, meg monodrámra, de telt házakkal megy, negyven ember fér be az előadásra. Jó döntésnek bizonyult, hogy előszedtem.


Ebben az évben tanítottál a Sztalker Suliban, szervezel lovas táborokat. Hogy látod, mi hiányzik a fiatalok életéből, milyen űrt tud ez a suli és a táborok betölteni?


Abból indulok ki, ami például nekem hiányzott, amit mai napig a legfontosabbnak érzek, ahol a legjobban érzem magam. És az mindig a közösség és a barátok.


Soha nem volt nagyon sok barát barátom. Voltak, vannak kollégák, haverok, de barát a szó legfontosabb értelmében kevés. Tényleg akkor érzem a legjobban magam egy közösségben, ha hasonlóan gondolkodunk, hasonló a humorérzékünk. A Kozmikus csapata például teljesen ilyen.

Azt gondolom, mind a Sztalker suli, mind lovas tábor, ezt tudja adni. Egy olyan csapatot, ami nem egy iskolai közösség, nem egy erőltetett, egy muszáj helyzet. Ahol tényleg, ha akarok, bemegyek, barátkozom, dolgozom, azzal, akivel szeretnék. Azzal leszek jóban, akivel szeretnék. Nyilván nem szerettük a hiányzásokat soha a Sztalker suliban, de senkinek nem tartottunk pisztolyt a fejéhez, ha nem akart bejönni. Ha úgy érezte mégsem, akkor mégsem, és levált. Ez is egy visszajelzés.

Egyébként szerintem a Sztalker Suli és a tábor is a közösség erejét tudja adni, talán valamire valóbb emberi kapcsolatokat lehet megteremteni, amik adott esetben akár hosszan megmaradnak az illető éltében. Nem úgy, mint nálam, hogy gyakorlatilag általános iskolából egy embert, gimiből is kettőt-hármat “sikerült megtartani”, mint kapcsolatot, és egyetemről is nagyon kevesen maradtak az én életemben.

Ezért is ragaszkodtam nagyon ehhez a csapathoz, ami a Vígen belül van. Nyilván nem mindenkihez, de megvan az a pár ember, akikkel nagyon jó volt együtt lenni. Ez a legfontosabb.


Szeptembertől a Pesti Magyar színházban láthatunk. Miért döntöttél úgy, hogy ott folytatod?


Semmiképen nem akartam elmenni vidékre. Megfordult bennem, de nem jött olyan ajánlat, és a felmondásom után annyi más típusú munka keresett meg: forgatás, tévés munkák, szinkronok, hogy azt mondtam, nem dobhatok mindent el. Szeretnék Pesten maradni.


Megnéztem a pesti színházakat, végiggondoltam, és tudtam, hogy a Pesti Magyar Színházban volt egy váltás, már más ahhoz képest, mint amikor akadémistaként eltöltöttem ott egy évet. Új profilja lesz a színháznak, erős az ifjúsági irány, új lehetőségek lesznek. Azt éreztem, ha oda megyek, akkor adnak olyan méltó feladatot, amivel fejlődni is tudok, amivel előre megyek. Amikor gondolkodtam, hogy mi legyen, felhívtam Telekes Péter volt kollegámat, aki a Vígből a Pesti Magyar Színházba szerződött. Csupa pozitív dolgot mondott a színházról, nagyon jól érzi ott magát, és nagy örömmel ajánlja és támogatott, hogy ide jöjjek.


Publikus, hogy milyen darabokban fogsz játszani?


Szeptember 8-án lesz az első előadása a Méhes László rendezte Rumininek, ahol én leszek Rumini. Utána kezdek próbálni egy háromszereplős darabot, sokat én sem tudok róla, a Sinkovits Imre színpadon mutatjuk be. Most ennyit mondhatok.




Szeptembertől új színházban leszel, láthatunk majd Tv-ben, szinkronizálsz, sok időt töltesz a lovardában. Van olyan időnyerőd, mint Hermionénak a Harry Potterben, vagy hogy tágítod ki a 24 órát?


Igyekszem kimaxolni a napokat. Korán indítom a reggelt, próbálom úgy szervezni a szinkronokat, hogy ne vágja ketté a napomat. Megkérem őket, hogy ha lehet, legyen csak délelőtt. Ha nem próbálok, szeretem az aznapi adagot letudni 2-ig, nyilván nyáron könnyebb besűríteni. Nehezen mondok nemet felkérésekre. Próbálom jól beosztani az időmet. Nem szeretem, ha van két óra lyuk a napomban.

Minden nyáron adok magamnak két hetet, amikor nem csinálok semmit. Pont most tervezem, hogy mikor legyen ez a két hét, amikor telefon kikapcs. Vagy legalább repülőgép mód.


Ezen a két héten kívül, hogyan tudsz kikapcsolódni?


Nekem elég az, ha ki tudok menni lovagolni, és ez egy jó élmény, meg nagy szerencsém, mert nem igénylek görögországi nyaralást. Olaszországba jó lenne lemenni, nagyon szeretem.

Most már nagy vágyaim nincsnek, szerencsés vagyok, hogy 19 évesen tanultam New York-ban, negyed év elején újra kijutottam két hónapra. Voltam itt-ott, a színházzal még Kínába is eljutottunk.

Még lehetne számtalan helyre menni, de nagyon megnyugtat az, ha a lovakkal tudok tölteni egy kis időt. Ez nagy boldogság. Ha nem lenne ez a szelet, nem tudnék mit csinálni. Tegnap is ott végeztem a napot. Végeztem a feladattal, forgattunk egy picit, és ott voltam négy-öt óra fele. Menjek haza a lakásba, pácolódni, a 35 fokba? Kimentem, megfürdettem őket, és jó is volt, elmúlt a fejfájásom. Nekem ez nagy gyógyszer, nem adnám semmiért. Sok pénz, nem adják ingyen, de káros szenvedélyem nincs. (nevet) Ezen kívül.



Fotó: Csiby Gergely

A legnagyobb erénye ennek a sportnak, hogy a földön tart a nagy elektronikus Facebook-os, internetes, 4G-s világban. Ha egyszer beüt a világvége, akkor még mindig gyorsabb leszek lóháton, mint mások gyalog. (nevet) De viccet félretéve, valaki kutyázik, vagy halakkal foglalkozik, valaki kertészkedik, fut, természetben van, tehát valami mindig kell, ami visszaránt, mégiscsak emberek vagyunk, és nem androidok.


Ezért volt fontos számodra az Equus Kör önfejlesztő lovastábor létrehozása?


Igen, kitaláltam, hogy minden táborban legyen azért egy-kettő, ha lehet három ösztöndíjas hely. Legyenek olyan táboros élmények, amit nekem tudott adni egy jól megszervezett egy hetes tábor, hogy utána a táborozók hetekig depressziósak, hogy már nem ott vannak, és jövőre vissza akarnak majd menni. Idén is jól sikerült mindhárom.

Ez jövőre is tud növekedni, mint maga Equus Körnek a gondolata. Nyitott közösség, van benne művész, színész, bárki, aki egy kicsit fogékony a természetre. Kicsit tág, nyilván szűkíteni kell még, de jó, hogy valami irány azért kialakulóban van és létrehoztunk valamit.


Sok sikert kívánok az új évadhoz, új kihívásokhoz! Alig várom, hogy megnézzem a Ruminit, már van jegyem (nevet)


Köszönöm!


HELYESBÍTÉS 2019.08.27

A Kozmikus magány című előadás szerepel a Vígszínház idei évadfüzetében, mely az alábbi linken érhető el



5,158 views

©2019 by Színházista by Zelei Ági